Létrehozva: 2020.10.23.

Furcsa függőségek, amitől egyre több ember szenved

Hétköznapi rossz szokásaink mellett léteznek ritka, érdekes függőségek. Bár ártalmatlannak tűnhetnek, lelkileg rabságban tartanak bennünket.

 

  • Az édesség vonzásában
  • Amerikai kutatók rájöttek, hogy a drog és a fagylalt bizonyos tekintetben egyformán hat a szervezetre. A kábítószer- függőségért részben az agy dopamin nevű hormonjának csökkenő szintje felelős. Hasonlóan ehhez, a fagyi evés is lelassíthatja az agy jutalmazó hatását, tehát ugyanazért az élvezetért hétről hétre többet kell ennünk belőle. Az édesség utáni sóvárgás a jutalom iránti vágyunkat tükrözheti. Érdemes elgondolkodni, minek a hiányát szeretnénk pótolni vele. Az elismerését? Egy szerető társét? Netán arra használjuk, hogy eltereljük vele figyelmünket valamiről?

  • A monitor rabjai
  • Egyes emberek még alvás helyett is a számítógép monitorja előtt játszanak valamkit. Bár másnap karikás szemmel ébrednek, éjszakánként olthatatlan vágyat éreznek, hogy bekapcsolják a gépet, és játszani kezdjenek. A játékban a motiváció az életöröm hiánya. Természetesen nem mindig káros, hiszen boldogságot okoz, erőt ad és feltölt. A játékszenvedély rabja azonban mókuskerékbe került, valamilyen hiányt igyekszik pótolni. A háttérben lehet szeretet-, önbizalomhiány, vagy éppen a megoldandó problémáktól való menekülés is.

  • Amikor csak a külsőség számít
  • A külsőnkkel kapcsolatos elégedetlenség is átcsaphat egyfajta kényszerbe. Míg egyesek sohasem elégedettek alakjukkal vagy arcuk arányaival, és gyakran kés alá fekszenek, valaki rendszeresen fogorvoshoz jár és fogat fehérít. Bár a kezelések csak bizonyos időközönként végezhetők, ég a vágytól, hogy újra mehessen. Emellett persze fehérítő rágógumit és fogkrémet is használ, de még így sem látja eléggé csillogónak a fogait. Ha úrrá szeretnénk lenni a kényszeren, a mértékletesség a megoldás kulcsa. Miközben fontos számunkra, a szépség, nem felejthetjük el, mennyire lényeges, hogy belső értékeink szerint is éljük az életünket. Ha ezeket egyensúlyba tudjuk hozni, akkor már nem kóros, ha szenvedélyesen csinálunk valamit magunkért.

  • Ha beszippant az ezotéria
  • Mindannyian választ keresünk a kérdéseinkre. Szeretnénk biztosan tudni, hogy földi létünket valakik vigyázzák. Az ezoterikus világba való belemerülés azonban veszélyes is lehet, ha annyira hatalmába kerít, hogy emiatt elrugaszkodunk a valóságtól. Ha megnyugtat, vessünk kártyát, ingázzunk vagy kérjünk spirituális útmutatást. Gond akkor van, ha már képtelenek vagyunk hétköznapi döntéseket hozni, saját belső késztetéseink, intuíciónk alapján cselekedni, mert állandóan valamilyen külső megerősítésre van szükségünk. Kezdjünk el inkább meditálni, és egy lecsendesedett állapotban megkeresni a saját válaszainkat.

    origo.hu

    Döntött Oroszország, ez egész Európát érinti

    ripost.hu

    Az ég is egymásnak teremtette őket: ez a négy csillagjegy tökéletesen passzol egymáshoz

    borsonline.hu

    Nánási Pálnak ez nagyon nem tetszik Ördög Nórán: "Rendkívül zavaró látvány"

    vg.hu

    Újabb hírek érkeztek Mészáros Lőrinc fiáról a hétvégi ralibalesete után

    metropol.hu

    Kern András idősek otthonába költözött

    hirtv.hu

    Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrfőkapitányt és három beosztottját

    ripost.hu

    A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. június 18.: A Kos kreatív, a Nyilas előveszi a bátorságát kedden

    ripost.hu

    "Nadrágszíjjal kergették apámat, mert bemerészkedett ide" - betonkoporsónak csúfolják a miskolci kockát

    ripost.hu

    Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

    ripost.hu

    Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

    ripost.hu

    Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    EZO

    Érkezik az újhold: ennek a 3 csillagjegynek megnyitja a változás kapuját

    ÉLETMÓDI

    Kiderült az igazság, ezért imádják annyira a nők a szakállas pasikat

    EZO

    3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

    EZO

    Iszet boszi elárulja: milyen lélekszerződést kötünk az édesapánkkal

    EZO

    Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

    EZO

    Te köztük vagy? Ez az öt csillagjegy a legromantikusabb mind közül

    EZO

    3 gyanús jel: akinél ezeket tapasztalod, abban jobb, ha nem bízol meg

    EZO

    Az ég is egymásnak teremtette őket: ez a négy csillagjegy tökéletesen passzol egymáshoz