Létrehozva: 2022.11.20.

Négy magyar tudós is a legjobbak közé jutott

A tudományos világban az idézettség, vagyis a kutatásokon alapuló közleményekre történő hivatkozás, jelenti a tudományos hatás mérőszámát.

Mint a Semmelweis Egyetem csütörtöki közleményében olvasható, a listán szerepel az egyetem két professzora is: Ferdinandy Péter, tudományos és innovációs rektorhelyettes, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója, valamint Győrffy Balázs, az egyetem Bioinformatikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora.


Ferdinandy Péter és Győrffy Balázs olyan cikkek szerzői, amelyek szakterületükön belül a legidézettebb top 1 százalékába tartoznak. A közlemény szerint Ferdinandy Péter 14 darab magasan idézett közleménnyel rendelkezik és idén ötödször került fel a Highly Cited Researchers listára. 2014 és 2017 folyamán a farmakológia és toxikológia szakterületben szerepelt, míg 2020, 2021, valamint 2022-ben a több tudományterületet együttesen számba vevő úgynevezett cross-field kategóriában. Győrffy Balázs 13 darab sokat idézett publikációval rendelkezik, szintén a cross-field kategóriában.


A listán szerepel még Demetrovics Zsolt pszichológus, addiktológus, kulturális antropológus, az ELTE Pszichológiai Intézet egyetemi tanára, és Szolnoki Attila fizikus, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MFA) tudományos tanácsadója, az MTA doktora. A statisztikus fizika szakterületének kutatója idén immár ötödször szerepel a listán, ezúttal a több tudományterületet együttesen számba vevő cross-field kategóriában. Demetrovics Zsolt első alkalommal szerepelt a listán 2022-ben a pszichiátria és a pszichológia területének legtöbbet idézett kutatói között.
A Web of Science 21 tudományterületet érintő kutatói listáján a tudósok mintegy egy ezreléke, összesen hétezer ember szerepel a világ minden tájáról. A lista szerkesztői a 2011 és 2021 között megjelent legidézettebb (highly cited), legfeljebb 30 szerzőjű közleményeket vették alapul a rangsoroláshoz; vagyis azokat a publikációkat, amelyek a hivatkozások száma szerint szakterületükön bekerültek a legjobb 1 százalékba. A teljes lista a https://clarivate.com/highly-cited-researchers/ linken érhető el.


A tudományos világban az idézettség, vagyis a kutatásokon alapuló közleményekre történő hivatkozás, jelenti a tudományos hatás mérőszámát. Minél jobban idézett egy szakterület, annál több magasan idézett publikációra van szükség ahhoz, hogy valakit megemlítsenek a rangsorban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxis Budapesten, felé is ütött - videó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van