Létrehozva: 2022.06.03.

Végre itt a magyarázat az időskori hanyatlásra

A kutatócsoport a születéstől minden korosztályban vizsgálta a vérsejteket.

A cambridge-i kutatók az elemzés során felfedeztek egy olyan folyamatot, amely idősebb korban "katasztrofális" változást idéz elő a vér összetételében, ennek következében megnő a vérrák és a vérszegénység kockázata, és romlik a fehérvérsejtek hatékonysága a fertőzések elleni küzdelemben.
A tudósok szerint hasonló változások a bőrtől az agyig az egész szervezetben lezajlanak, és ez lehet az oka annak, hogy míg az emberek gyakran évtizedekig egészségesen öregednek, hetvenéves koruk után gyorsabb hanyatlás következik be.
Peter Campbell, a tanulmány egyik vezető szerzője, a cambridge-i Sanger Intézet programvezetője elmondta, hogy kutatásuk végső célja az öregedési folyamat lelassítása lehet.
Az öregedés összetett folyamat, a tudósok eddig arra következtettek, hogy a sejtekben fokozatosan felhalmozódó mutációk rontják a szervezet megfelelő működését. A legújabb kutatás szerint azonban ez az elgondolás téves vagy hiányos, és a hanyatlásért inkább az időskorban dominánssá váló "önző" sejteket teszik felelőssé.
A Wellcome-MRC Cambridge-i Őssejtintézet tudósaival együttműködve Campbell és kollégái vérsejteket vizsgáltak minden korosztályban a csecsemőkortól hetven-nyolcvan éves emberekig. Megállapításuk szerint a 65 év alatti felnőttek csontvelőjében a vörös és fehérvérsejtek széles skáláját a 20 ezer - 200 ezer különböző típusú őssejtből álló változatos populáció termeli. A 65 éven felülieknél azonban merőben más a helyzet: vérsejtjeik körülbelül fele mindössze 10 vagy 20 különböző őssejtből származik, drámaian csökkentve a páciens vérsejtjeinek sokféleségét, ami kihat az egészségi állapotára.
A Nature tudományos folyóirat friss számában publikált tanulmány szerint a vér előállításában részt vevő őssejtek idővel mutációkat gyűjtenek, de ezek többsége ártalmatlan. Ám ha a ritka "vezető" mutációk az őssejteket gyorsabb növekedésre késztetik, gyakran rosszabb minőségű vérsejteket termelnek. A harminc-negyven éves embereknél ez még nem okoz problémát, de hetven éves kor felett ezek a gyorsan növekvő sejtek kezdik uralni a vérsejttermelést.
Campbell szerint a hetvenéves kor után beütő exponenciális növekedés magyarázza a hirtelen változást, azt, hogy miért válik törékenyebbé az ember. A gyorsabban növekvő vérőssejtek összefüggésbe hozhatók a vérrákkal és a vérszegénységgel, és azzal is, hogy az ember kevésbé tud ellenállni a fertőzéseknek vagy viseli rosszabbul a kemoterápiát.
Campbell hozzátette: más szervekre is kiterjeszthető elméletük. Ezért a kutatók most ugyanezt a folyamatot akarják megtalálni a bőrben, hogy megértsék, miért vezet az öregedés ráncosodáshoz és miért gyógyulnak lassabban a sebek.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

life.hu

Meghan Markle egykori mentora kitálalt a hercegnéről: így viselkedett a kulisszák mögött

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!