Létrehozva: 2022.01.05.

Januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció

Az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton is oltási akciókat tartanak a kórházi oltópontokon, valamint a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

A kormányzati portálon azt írták: az első oltási akció január 6., csütörtök és január 8., szombat között lesz. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást – jelezték.

Az akciónapokon továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akik már négy hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. Az oltópontokon öt vakcina – Pfizer, Sinopharm, Moderna, Janssen, AstraZeneca – közül lehet választani.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettség – közölték.

A kórházi és a szakrendelőkben kijelölt járásközponti oltópontokon január 6-án és 7-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 8-án, szombaton 10-18 óra között, január 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 15-én, szombaton 10-18 óra között, január 20-án és 21-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 22-én, szombaton 10-18 óra között, január 27-én és 28-án (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 29-én, szombaton 10-18 óra között tartják az oltási akciókat.

A központi oltópontok listája elérhető a koronavirus.gov.hu oldalon.

Hozzátették: a háziorvosok is folytatják az oltást, januárban ők is szerveznek a rendelési időn kívüli oltási akciónapokat. A hétvégi oltásért a háziorvosok külön díjazásban is részesülnek, és Pfizer-, Sinopharm-, valamint Janssen-vakcinákat igényelhetnek a megyei oltási munkacsoportokon keresztül.

Azoknak, akik a háziorvosuknál szeretnék felvenni az oltást, azt javasolták, hogy helyben tájékozódjanak az ott szervezett oltási akciónapokról.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az oltást jelentősen gyorsítja, ha az oltandó magával viszi kinyomtatva, kitöltve és aláírva a hozzájáruló nyilatkozatot. Ezek letölthetők a koronavirus.gov.hu oldalról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxis Budapesten, felé is ütött - videó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van