Létrehozva: 2020.06.21.

Szögezzük le: ilyen dögös konyhabútort nem mindennap látni!

Ráadásul nem is konyhába, hanem sokkal inkább macsótanyára készült, ahol kőkemény férfiak lazulhatnak...

Valljuk be, ilyen bútorokat legfeljebb amerikai filmekben látunk: a füstös mintázat, a whisky- és motoros témájú mesteri képek hol a Vadnyugat, hol a 66-os út hangulatát idézik; szinte hallja az ember a rockzenét. Bizony, ez nem véletlen: a készítőjük, Gombos Miklós nem titkolt célja, hogy egy kis amerikai hangulatot csempésszen a hétköznapi bútorokra.

Fotó: Gombos Miklós/Ládamanufaktúra

Kellett egy láda

Fotó: Gombos Miklós/Ládamanufaktúra

Miklós elmesélte, hogy három éve párjával Németországban dolgoztak, és egy egyszobás lakást béreltek, ahol egy idő után már nem volt hova pakolniuk. A legelső láda így született meg, Miklós egy csavarozóval és egy gázégővel dobta össze a tárolót, párja pedig ráfestette a Jack Daniels feliratot. A kész művet megosztották az interneten, ahol bekerült egy amerikai autós rajongói csoportba. „Egy ismerős egyből le is csapott rá, és megvette.” Később hazaköltöztek, és eleinte kizárólag ládákat készítettek, méghozzá egy 3x3 négyzetméteres pincében. „Úgy alakult, hogy részben a mi fantáziánk, részben a vevők igényei mentén elkezdett fejlődni a dolog: ágy, komód is lett később hasonló dögös stílusban” – meséli. A kezdetek óta már több mint százféle bútort készítettek.

Vadnyugati hangulat a teraszon

Fotó: Gombos Miklós/Ládamanufaktúra

Hogy miért pont ebben a témában készülnek a garnitúrák, arra Miklós egyszerű magyarázatot ad: „Én magam szeretem ezt a stílust, nem kezdtem volna olyasmivel foglalkozni, amit nem kedvelek. Az első láda, amit magamnak csináltam, is épp ilyen volt.” Az biztos, hogy a rock-kocsmák hangulatát idéző bútorok nagyszerűen illenek a férfias, sütögetős-iszogatós teraszokra. Így készült a motoros tematikájú „konyha” is, ahol valószínűleg rengeteg hús fogja várni, hogy a grillre kerülhessen. Nem csoda, hogy zömmel férfiak a megrendelők! „Nők is meg szoktak találni minket a Ládamanufaktúra Facebook-profilján keresztül, de ők nem maguknak, hanem párjuknak vásárolnak bútorokat” – teszi hozzá Miklós.

A disznópörzsölő itt felejtős

Fotó: Gombos Miklós/Ládamanufaktúra

A masszív darabokat Miklós 19 éves nagy fiával készíti, de a dekorálást felesége végzi. „Egy-két bútorra kézzel festette fel a mintákat, még az elején, de ma már fotótranszfer-technikát használunk” – teszi hozzá. A fa felületét speciális technikával égetik, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy nekiesnek egy disznópörzsölővel. A lényeg, hogy így kapnak az új deszkákból készült bútorok régies külsőt. A bútorokon kívül dísztárgyakat, képkereteket, díszpárnákat is készítenek, sőt, párja horgol is. „Ő az, aki a családban igazi szépérzékkel van megáldva, a lelkével tud dolgozni” – mondja Miklós. A kérdésre, hogy mik a terveik a jövőre nézve, szerényen azt mondja, most jól vannak. „Nem szeretnénk sokkal nagyobbak lenni, akkor az egész elveszítené az eddigi jellegét.” Hozzáteszi, hogy egyetlen bútoruk sincsen raktáron, akkor álmodják meg őket, amikor megkapják a megrendelést. Az biztos, hogy ilyen vagány darabokat csak szívvel-lélekkel lehet csinálni!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Savval öntötték le, életveszélyes állapotban van a válogatott focista

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van