Létrehozva: 2020.01.15.

Iszonyat, mit művelt az utasszállító repüIő épp az általános iskola udvara fölött

A Delta légitársaság Los Angelesből Sanghajba tartó DL89-es járata kényszerleszállásra készült, ezért a pilóta biztonsági okok miatt kiürítette a tartályból a fölösleges üzemanyagot.

 

A levegőbe juttatott kerozin két általános iskolát és egy játszóteret is telibe talált. Legalább 30 gyereket kellett ellátni az eddig nyilvánosságra került adatok szerint.

A gyerekek légzési nehézségre, légúti és bőrirritációra és orrfacsaró bűzre panaszkodtak. A helyszínre érkező hatósági szakértők egyértelműen megállapították, hogy a Delta személyszállító gépe okozta a bajt – az ABC információi szerint.

A Delta légitársaság szóvivője az után nyilatkozott az esettel kapcsolatban, hogy a veszélybe került utasszállító szerencsésen földet ért: “Nem sokkal a felszállást követően motorhibát észlelt a a Sanghajba tartó járat pilótája, visszafordult és azonnal megkezdte a gép felkészítését a kényszerleszállásra. Ehhez szükséges könnyíteni az üzemanyag tömegén, hiszen a robbanásveszély miatt csak így lehet a biztonságos földet értésre számítani. A kerozin levegőbe engedése elkerülhetetlen és szükséges volt” – írta a Mirror.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van