Létrehozva: 2019.06.27.

Vakációs közlekedésbiztonsági tanácsok gyerekeknek és szülőknek

A nyári szünet alatti biztonságos közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet az Autós Nagykoalíció. Néhány jó tanács megfogadásával, az alapvetõ tudnivalók és szabályok alkalmazásával vidám és gondtalan lehet a vakáció.

Szerző Autószektor

A nyári szünet beköszöntével egy időre természetszerűleg teljesen megváltozik a város közlekedése. Az iskolákra lakat kerül, a gyermekek kirajzanak a szabadba, játszóterekre, parkokba. Sokan közülük egyedül, vagy barátaikkal indulnak útnak bringával, rollerrel, gyalog vagy tömegközlekedéssel, jellemzően felnőtt felügyelete nélkül. A hőségben könnyebben lankad a figyelmük, ahogyan az autósoké is. Ezért érdemes néhány tanácsot megfontolni, és alkalmazni a szünidei közlekedés során.

Tudd, hogy merre jár gyermeked! Beszéljétek meg a következő napját, hova megy, kivel megy, milyen útvonalon és közlekedési eszközzel jut el oda biztonságosan, még akkor is, ha egyedül kell mennie.

 

Legyen a gyermek elérhető! Az az iskolás korú gyermek, aki már elég nagy ahhoz, hogy önállóan közlekedjen, jó ha tart magánál mobiltelefont, hogy elérhető legyen a szülei számára, vagy tudjon szólni nekik, ha szükséges. Fontos, hogy megtanítsuk neki, hogy séta vagy bringázás közben ne mobilozzon, a zenét – ha hallgat – csak olyan hangerővel hallgassa, hogy hallja a közlekedés zaját, a közeledő autókat, a rendőr vagy mentő szirénáját.

 

Öltözzünk kényelmesen és biztonságosan! A gyermek öltözéke ne csak kényelmes legyen, hanem biztonságos is. Védjen a napfénytől és az esőtől, és feleljen meg a „látni és látszani” elvének. Legyen a gyermek jól látható (élénk színű ruha, fényvisszaverő csíkok vagy kiegészítők, ha este is közlekedik). Bringázáshoz ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott a sisak, hasznos kiegészítő a kesztyű, láthatósági mellény, térd és könyökvédő, hosszabb utakon a kulacs, javító szett és a pumpa is.

Felkészülni, vigyázz, rajt! A vakáció előtt érdemes átnézeti szakszervizben a bringát, beállítani a fékeket és váltót, megolajozni a láncot, és beállítani a kormányt és az ülést. Vegyük át a közlekedés alapvető szabályait (piros-tilos, jelzőtáblák jelentése, közlekedés az úton és a járdán, úton való átkelés, fel- és leszállás, stb.). Ezeket gyakoroljuk be együtt a családdal, amit megtehetünk az kedvenc útvonalainkon végighaladva, vagy akár a városi KRESZ parkban, illetve kisebb-nagyobb rendezvények baleset-megelőzési programjain).

Jó utat és balesetmentes közlekedést kívánunk!

origo.hu

A világ legnagyobb háborúellenes megmozdulása lesz szombaton, indul a történelmi Békemenet

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Hihetetlen változást hoz az életünkbe a Jupiter Ikrekbe lépése: ezt tartogatja a csillagjegyek számára

ripost.hu

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista

vg.hu

Magyarország kedvenc milliárdosa: így lesz vége az egészségügynek

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Négy csillagjegy, akiket nagyon nehéz megérteni

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Gazdagság vár erre a 4 csillagjegyre az égiek szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Ezekből a könyvekből mind tanulhatsz valamit

ÉLETMÓDI

100 dollárt kérnek ezért a farmerért, nincs is anyaga!

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt