Létrehozva: 2018.01.15.

Világraszóló drogbotrány: nekiment a multiknak a sztárszakács!

Jamie Oliver a napokban egy videóban arra kérte a brit kormányt, hogy tiltsa be az energiaitalok árusítását, mert ez drogfüggõvé teszi a gyerekeket.

Jamie Oliver már régóta próbálja megreformálni az iskolai étkeztetést, most pedig azt szeretné, ha megtiltanák az energiaitalok árusítását a 16 éven aluli fiatalok körében. A javaslatot a brit egészségügyi miniszter is támogatja.

Az ismert sztárszakács szerint több brit iskolában is adnak energiaitalt a gyerekeknek, de a büfében is bármikor megvásárolhatják a koffeines, cukros, aromákkal teli üdítőt. Az energiaitalok, amellett hogy összetételük folytán károsak a szervezetre, függővé teszik a gyerekeket. Némelyik gyártó 160 mg koffeint rak az 500 ml-es energiaitalba, és ez rettenetesen felpörgeti a 10 éves gyereket, akinek még nem kellene koffeint innia. Ráadásul ők nincsenek tisztában azzal, hogy milyen összetételű italt isznak. Először csak az íze, aztán a hatása miatt szoknak rá. Az egész napos pörgés után rosszul alszanak, majd másnap az iskolában a tanárok nem tudnak velük mit kezdeni a tanárok. Aztán minden kezdődik előröl, a gyerekek újabb energiaital után nyúlnak.  Az energiaitalok káros hatása a koffeinnek és a taurinnak (ez utóbbi egy aminosav) tulajdonítható, ami  kihat a szívműködésre és a vérnyomásra.    

Az Egyesült Királyságban az energiaitalok értékesítése az elmúlt 10 évben 185 százalékkal nőtt, ami több mint 2 milliárd fontot jelent a gyártóknak. Nálunk az iskolai büfében tilos energiaitalt árusítani. Ez vonatkozik az intézményen kívüli rendezvényekre is. Egyébként a világon elsőként Litvánia korlátozta az energiaitalok forgalmazását. Náluk 2014 óta a rendelet megszegői 30 ezer forintnak megfelelő  pénzbüntetést  kaphatnak.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van