Létrehozva: 2016.09.14.

El sem hiszed, milyen bizarr módon töltjük majd a telefonokat

Viszlát, lemerülõ mobilok. Egészen új világ jön el nemsokára...

Egészen biztosak vagyunk benne, hogy merült már le olyankor a telefonod, amikor nagy szükséged lett volna rá, hogy működjön. És az is majdnem biztos, hogy cseréltél már le mobilt amiatt, hogy alig bírt ki néhány órát üzemképesen.

Erre a problémára, és a természetközeli megoldásokra fókuszálva kezdett bele egy kutatócsoport annak a kikísérletezésébe, hogy hogyan lehetne vizelettel feltölteni a mobiltelefonokat. Igen, jól értetted, valóban arról van szó, hogy a pisilés fogja életben tartani a készüléket. A bristoli kutatók abból indulnak ki, hogy baktériumok segítségével olyan vegyi anyagok választhatók ki a vizeletből, melyek segítik aktiválni a telefont, így aztán képesek lehessünk egy egyszerű pisilés segítségével feltölteni a készülékünket. A kutatás egyelőre még kísérleti fázisban van, és erősen kérdéses, hogy vajon mennyire lesz könnyű elterjeszteni a vívmányt, ha sikerül, de könnyen elképzelhető, hogy lenne rá igény. Kérdés persze, hogyan lehetne ezt viszonylag gusztusosan kivitelezni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van