Létrehozva: 2016.05.11.

Ízekre szedik a neten ezt az anyukát! Szerinted igazuk van?

Úszni tanítja az anyuka a kisbabáját. Az internet egy része viszont teljesen felháborodott...

Óriási vihart kavart egy felvétel. Az anyuka úgy tanítja meg kisbabáját úszni, hogy a kicsi segítség nélkül, szinte szó szerint a mély vízbe dobva küzdjön a felszínen maradásért.

Az édesanya hatalmas kritikaáradatot kapott. Mint mondja, azért akarta így megtanítani úszni a babát, mert 2,5 éves kisfia korábban vízbe fulladt. Ez viszont nem csillapítja a kedélyeket.

"Nem tudok semmi mást érezni, mialatt ezt a videót nézem, mint hatalmas szomorúságot" - írja az egyik kommentelő.
"Én ezt nézni sem bírom! Ez a nő egy őrült!" - hangzik el egy másiktól.

Akadt azért olyan szülő is, aki a védelmébe vette, és azt mondta, neki igenis megnyugtató lenne látni, hogy a babája tud úszni és fent marad a víz tetején önállóan is.

Az ötlet egyébként nem egyedül ezé az édesanyáé. Vannak órák, melyek során azt a technikát sajátítják el hasonló módon a babák, hogyan tudják kimenteni magukat a vízből. A módszer tehát létezik és működik, bár valóban felkavaró lehet egyesek számára.

Keri, az anyuka azonban elmondta, hogy ő nem tervezi víz közelébe kényszeríteni a gyerekét. Egyszerűen szeretné biztonságban tudni. Kisfia úgy szenvedett tragédiát, hogy éjjel, a hátsó ajtón surrant ki, és esett bele a vízbe. Mint elmondta, megtanulta, hogy soha nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy meg tudjuk óvni a gyermekünket. Még akkor sem, ha mindent elkövetünk. Ezért számára az a legnagyobb biztonság, ha tudja, kislánya önállóan is képes átvészelni az esetleges bajt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Fotók: Káprázatos meteorok suhantak el a salgói vár felett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van