Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.08.

Ennek a fiatal nőnek a meglepő húzása leigázta a netet

Úgy olvasott be az õt kritizálóknak a gömbölyû nõk nevében, ahogy senki nem számított rá.

Iskra Lawrence fiatal és sikeres modell, aki eddig is rendkívül népszerű volt, most azonban hatalmasat szólt a fotója.

Iskra korábban is részt vett olyan kampányokban, melyek a testünk elfogadásáért és mások külsőségek miatti megszégyenítése ellen álltak ki, ezúttal viszont egy egészen formabontó fényképet tett közzé 1,4 millió rajongójának az Instagramon.

A képen egy nagy rakás chipses zacskó alatt fekszik kéjesen, és szemmel láthatóan eszében sincs ellenállni a kísértésnek. Mint kommentárjában írja, ez az a szenvedély, amiről nem is áll szándékában lemondani, és köszöni az őt kövér tehénnek és egyéb borzalmaknak nevező internetezőknek, hogy hatásukra ez a fotó létrejöhetett.

 

iskra (@iamiskra) által közzétett videó,

Ha pedig ez még nem lenne elég, további adag borsot is tört a kritizálók orra alá. Egy lassított videofelvételt, melyen igazi átéléssel ropogtatja a chipset. A videó mellé írt szövegben pedig leírja, hogy nem nassolnivalókon és gyorséttermi ételeken él, hanem alapvetően egészséges főtt ételeket fogyaszt. És edzeni is jár rendszeresen. Ugyanakkor ezt a videót mindazok érdekében és védelmében készíti, akiket már valaha az életben neveztek kövérnek, vagy csúfoltak testalkatuk miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van