Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.17.

Norbi újabb megdöbbentő kijelentést tett!

Az Update atyjának sosincs könnyû dolga, ha igazát akarja bizonyítani, de eddig minden tabut ledöntött és ez hite szerint most sem lesz másképp!

Schobert Norbi felkészült rá, hogy a következő mondataival megint sokaknál kiveri a biztosítékot, de úgy gondolja, ahogyan a múltban is, ezután is kötelessége megmenteni azokat az embereket, akik felültek az üzleti alapon folyó hazugságáradatnak. Ki meri jelenteni, hogy a zsír fogyaszt és hozzáteszi, aki mást mond, az nincs tisztában a szervezet biokémiájával.

"A világon már eddig is sokmillió embert öltek meg a nagy kajahazugság gyártó lobbi emberei, és ez a szám napról-napra drámai mértékben nő! Amit most fogok mondani, az elsőre talán hihetetlenül hangozhat, de így van ez, amióta csak feltettem az életemet arra, hogy megváltoztassam az emberek táplálkozási szokásait.

Tudom én, hogy a szénhidrát- és cukorlobbi hangosabb, mint én magam, hiszen reklámokon és megvásárolt „szakértők” hadán keresztül szajkózzák a hazugságot, de azért sem maradok csendben

- kezdi a %RIPOST% -nak Norbi, majd olyat mond, amitől egy pillanatra nekünk is tátva marad a szánk.

"Kapaszkodjanak meg! A zsír a világ talán legjobb fogyasztószere, és nem őrültem meg! A cukorlobbi fizetett szakértői hiába állítják, hogy a zsír hizlal, ez egész egyszerűen hazugság.  Egész életünkben azt hallottuk, hogy ne fogyasszunk zsíros ételeket, mert azok felelősek az elhízásért. Eközben pedig éppen azóta hízott el a világ, amióta azt mondogatják az „okosok”, hogy a zsírszegény táplálkozással lehet karcsúsodni.

A helyzet pofonegyszerű! A bevitt zsír, legyen az bármilyen - akár állati eredetű - fogyásnak indítja az elhízott szervezetet.

Ugyanakkor, ha valaki vékony és szénhidrátot eszik, bizony el fog hízni, mert a szénhidrát lerakodó zsírrá alakul a szervezetben. Bármilyen hihetetlen is, a legjobb fogyókúrás kaja a csülök, a szalonna, és a tepertő. A zsír ugyanis egyáltalán nem termel zsírt! Ha a zsírnak zsírt adunk, akkor a szervezet elkezd megszabadulni tőle és megindul a fogyás. Ez ténykérdés!”- mondja indulatosan Norbi, aki reméli, hogy a cukrozott gabonapehely gyártó cégek és az őket támogató fizetett szakemberek előbb vagy utóbb elnyerik büntetésüket.

"Én azt mondom, hogy mindazokat, akik félrevezették a világ lakosságát, és felelősek sokmillió ember haláláért, a törvény elé kellene állítani.

Õk ugyanis nem mások, mint tömeggyilkosok. Ezt ők is pontosan tudják, mégis azt sulykolják, hogy egyél müzlit, gabonát, és cukrozott cuccokat.

Õk egész egyszerűen köztörvényes bűnözők!”- jelenti ki a fitneszguru.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!