Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.08.27.

Új divat a láthatáron: tegyél vajat a reggeli kávéba

Egy új õrület kapott szárnyra a tengerentúlon. Az elmét csiszoló ital ötlete a Szilícium völgy egyik zsenijének a fejébõl pattant ki és rohamosan terjed szerte a világon. Az új finomság ugyanis nem csak az IQ-t növeli, de fogyaszt is.

Ne félj, nem veszélyes

Dave Asprey a tibeti jakvajas tea ötletét fejlesztette tovább azzal, hogy a vajat nem teába, hanem kávéba tette. Így egy sokkal hatékonyabb és ütősebb szert kapott. A tudós azt állítja, amióta reggelente a saját keverékét issza, nem elég, hogy 12 ponttal nőtt a már amúgy is magas IQ-ja, de majd fél mázsát fogyott is. Ami pedig az energiát illeti, tökéletesen kipihenten ébred már 5 óra alvás után is. Az orvosaival később meg is vizsgáltatta a csodakeveréket, és kiderült semmilyen káros hatása nincs a szervezetére.

Hogyan készíts szuper italt

Nem kell megváltoztatni a kávézási szokásaidat, nyugodtan használhatod az eddig megszokott márkádat. 2,5 deci kávéba tegyél 2 evőkanál teavajat. Ha növelni szeretnéd a hatást, akkor még egy teáskanálnyi kókuszzsírt is keverhetsz hozzá.

Az undorító külső mesés ízzel párosul

Lehet, hogy első gondolatra nem fut össze a nyál a szádban, azonban meg fogsz lepődni, ha kipróbálod ezt a csodát. A kávéba tett vaj íze a tejes kávéra emlékeztet, az állaga azonban selymesen lágy, akár az angolok által is kedvelt tejes teának.

Robban a bomba

Az elixír hatása az elfogyasztás után fél órával már jelentkezni kezd. Hirtelen azt érzed, mintha bomba robbant volna az elmédben. Aktívabb és kreatívabb leszel, tettre készen állsz, mintha az egész világot képes lennél meghódítani. Mellékhatást pedig nem fogsz tapasztalni. Nincs gyorsuló szívverés, nehéz légzés vagy esetleg légszomj. Csak a tökéletes és tiszta agy.

Egészséges doppingszer

A keverék fogyasztó hatásáról is érdemes egy két szót ejteni. A  doppingszer miatt nem fogsz olyan sokat enni egyszerre. A fogyást pár hét alatt már észre fogod venni. A visszanyert energiád miatt pedig  érezni kezded magadban majd az erőt, hogy sportolni kezdj.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!