Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
CSALÁDOK

Szerző

Létrehozva: 2024.01.15.

50. évfordulójukat ünnepelték - sírva vette át az éttermi számlát a világ legszomorúbb házaspárja

Nem bírták visszatartani a könnyeiket.

Mindenki abban reménykedik, hogy egy napon megtalálja élete szerelmét; azt az embert, akivel az egész életünket leélnénk, és akivel szívesen öregednénk meg. Az igazi, sírig tartó szerelem azonban sajnos manapság keveseknek adatik meg, és ha ilyet látunk, a szívünket megtölti a kedvesség. Paul és Dawn Molineux kamaszkorukban ismerkedtek meg, és már akkor tudták, hogy ők egymásnak lettek teremtve. Azonnal egymásba szerettek, később pedig össze is házasodtak. A pár most ünnepelte az 50. házassági évfordulóját, olyan dolog történt azonban velük, amit nem bírtak ki könnyek nélkül. 

50 éve annak, hogy összeházasodtak 

Az 50. évforduló nagy dolog. Az aranylakodalom során ismét oltár elé szokás állni, és megismételjük azokat a szavakat, amelyekkel összekötöttük életünket, hogy mintegy megerősítsük a fogadalmunkat. Nagyon szerencsések azok, akiknek része lehet ilyesmiben, és Paul és Dawn Molineux úgy érzi, tenyerén hordozza őket az Isten. Legalábbis eddig a tenyerén hordozta. A pár nagy aranylakodalomra készült, és úgy tervezték, hogy hatalmas bulit csapnak. Előtte azonban egy kicsit kettesben is szerettek volna lenni, ezért elmentek étterembe.

Amikor felhívták az éttermet, megkérdezték, hogy milyen célból foglalnak. Elmondták, hogy az 50. évfordulójuk lesz. Amikor tehát megérkeztek, már kedvesen ki volt dekorálva a helyszín nekik, és a pincérek végig nagyon kedvesek voltak velük. 

A pincérünk, James az évfordulónkról kérdezgetett minket, és azt kérdezte, mikor kezdtünk el randizgatni. Meséltünk neki a közös életünkről, és végül azt is elmondtuk neki, hogy rákos vagyok

- mesélte a 68 éves Paul. 

Ők ketten azonban annyi nehézségen mentek keresztül az életben, hogy ez sem tántoríthatja el őket semmitől. 50 év rengeteg idő, és el sem tudják képzelni, milyen lesz majd egymás nélkül. Pedig a hölgynek fel kell készülnie, mert az orvosok szerint férje egy éven belül meg fog halni. Éppen ezért ők most egyszerre a világ legszomorúbb és leghálásabb házaspárja is. 

Amikor elmesélték történetüket, kérték a számlát. A pincér átnyújtotta, és a párnak leesett az álla. 80 fontot (kb. 35 ezer forintot) kellett volna fizetniük, de az étterem állta a költségeiket. Csak annyi volt ráírva, hogy boldog évfordulót. Erre a pár mindkét tagja zokogni kezdett - írja a Mirror

KÜLFÖLD

Holtan találtak egy idős házaspárt, miután a házukban 500 fokot mértek a tűzoltók

A holttesteket egy pokolian túlfűtött házban fedezték fel.

KÜLFÖLD

Holtan találtak egy idős házaspárt, miután a házukban 500 fokot mértek a tűzoltók

A holttesteket egy pokolian túlfűtött házban fedezték fel.

 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

CSALÁDOK

"Meghízott a feleségem a terhessége alatt, most már egyáltalán nem kívánom szexuálisan"

CSALÁDOK

"Hozzámentem egy 25 évvel idősebb férfihoz, de nagyon megbántam"

CSALÁDOK

Sok szülő elrontja, így tilos és veszélyes altatni a babákat!

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel