Mikor lehet füvet nyírni, és hol kötelező? Íme a szabályok
Mint mindennek, a fűnyírásnak is megvannak a maga szabályai!
Mint mindennek, a fűnyírásnak is megvannak a maga szabályai!
A gyanú szerint fajtalankodhatott egy kisfiúval.
Mutatjuk, hogy kinek hol kell eltakarítania a havat.
A város nem változtat az álláspontján.
A kérdésnek hétfőn mindenképpen el kell dőlnie.
Egyre elkeserítőbb a helyzet.
Milyen támogatást vehetünk igénybe és mi jár automatikusan?
Ezt érdemes tudni az új öröklési szabályokról!
Újabb sportpályára érkezett a lakók felől panasz.
Újragondolná a hatályos csendrendelet a VI. kerület önkormányzata.
Már csak mindössze három lakásban élnek az erzsébetvárosi kibelezett társasházban.
Nem tud VIII. kerületi, Bókay utcai lakásában élni Windhardt Tibor. A lakás folyamatosan ázik a társasház közös tulajdonú részei miatt – de az önkormányzat nem tett semmit.
Két, 100%-ban önkormányzati tulajdonban álló lakás is használhatatlanná vált Zuglóban. Az önkormányzat csak az egyik bérlőnek utalt ki szükséglakást, a másik család marad a szétázott otthonukban.
Már a helyi önkormányzat is arra kéri a látogatókat, hogy a jelenlegi helyzetben halasszák ezt későbbre.
Zugló szívében áll egy két házból álló önkormányzati épületkomplexum, ahová újabban hajléktalanok költöztek be. A mellékhelyiségben ömlik a víz és infralámpa fogyasztja az áramot, a rezsit a kerület állja. A környékbeliek panaszkodnak.
Információk szerint több rendőr vonult a helyszínre.
Egyre több Zuglóban a parkolóhelyet foglaló autóroncs. Akad, aki már nyolc hónapja parkoltatja közterületen balesetes autóját, de olyan parkolót is találtak lapunk munkatársai, ahol az összes helyet egy autószerelő műhely roncsai foglalják el.
A hajléktalanok eltűntek, de a szeméthalom megmaradt a zuglói önkormányzati telken, ahol innovatív önkormányzati társasház építésére kapott 1,5 milliárd forintot a XIV. kerület az Európai Bizottságtól.
Mocsok és fertő – megint ez jellemzi Józsefvárost az ott lakók szerint, és lapunk munkatársai is ezt tapasztalták a helyszínen. Azért „megint”, mert a kerület előző, fideszes vezetése az elmúlt évek során sok pénzt és energiát ölt abba, hogy a gettóként e
A helyieket is sokkolta a páncélszekrényből előkerült hamvak története.
Tök önkormányzatának széfjében találtak rá a maradványokra.
A Budavári Önkormányzatnál tesztelni kezdték a dolgozókat, több koronavírusost is találtak.
Az önkormányzatok most hétvégére is jogosultságot kaptak arra, hogy saját jogkörben dönthessenek a közterület-használattal kapcsolatos kérdésekben a koronavírus-járvány miatt.
Hiába tiltakoztak, a zuglói önkormányzati testület nem segít rajtuk, ezért hosszú pereskedés elé néznek a garázstulajdonosok. Nemrég ultimátumot kaptak: 30 napon belül le kell bontaniuk saját tulajdonú, ám a MÁV kezelésében lévő területen álló garázsukat,
30 napon belül le kell bontaniuk saját tulajdonú, ám a MÁV területén álló garázsaikat – erről kaptak ultimátumot több tucatnyian Zuglóban, a Francia úton. A helyi önkormányzat csütörtök délután vizsgálta meg a garázssor ügyét. A tulajdonosok szerint az ön