„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő
A fiatal nő aludni sem mert a tünetek megjelenése után.
A fiatal nő aludni sem mert a tünetek megjelenése után.
Barátjának már azt is el tudta mondani, hogy szereti.
A 28 éves nő még január elején tűnt el.
Egy munkatársa látta, hogy nagy a baj, de nem segíthetett.
A diagnózis előtt már két éve szenvedett has-és hátfájástól.
A mentők már csak a 38 éves nő halálát tudták megállapítani.
Sokan meglepődnek rajta, de ő szereti a foglalkozását.
Családja nem sejtette, hogy milyen veszély fenyegeti.
A fiatal férfi túl gyorsan száguldozott a sötét alagútban, ami miatt végül tömegbalesetet okozott. Mellette ülő nő a helyszínen életét vesztette.
A péntek reggeli balesetben egy személyautó ütközött egy mikrobusszal. Az autóban egyedül utazó fiatal nő a helyszínen életét vesztette.
Kiugrott a panellakás ablakán egy fiatal nő Pécsett. Helyszínre a mentők, a tűzoltók és a rendőrök is kiérkeztek.
A 22 éves fiatal nő egyszerűen képtelen volt feldolgozni imádott apukája halálát. Így végül az öngyilkosságba menekült a kínzó fájdalom elől.
A fiatal mélységesen szégyellte magát, hogy kiderült a viszonya felettesével. Ezután határozta el magát a végső döntésére.
A fiatal nőt egy túraútvonalon találták holtan. Ismerőse érthetetlen okokból hátra hagyta a teljesen idegen területen.
Lassan egy hete nem találják a 26 éves Szixtint, akit a rendőrség mellett testvére is nagy erőkkel keres. A lánynak súlyosabb betegsége van.
Bár mindig is sokat sportolt és egészségesen élt, mégis csak bő egy évet adtak egy fiatal nőnek.
A kommentelők szerint nagyon csúszós volt az út az érintett útszakaszon reggel, valószínűleg ez vezetett a tragédiához. Kingát rengetegen gyászolják.
A mindössze 34 éves brit Celia Seymour óvatlan volt, és végzetes hibát vétett takarítás közben, ami sajnos az életébe került.
Még segítséget kérni sem volt ideje.
Több részlet is kiderült a rejtélyes dombrádi gyilkossággal kapcsolatban.
A 70 év körüli férfi elájult, de óriási szerencséje volt: a megmentője igazán értette a dolgát.
Az énekest félreérthetetlen helyzetben fotózták le egy barna hajú szépséggel, ám nem minden az, aminek látszik!