Létrehozva: 2016.11.07.

Puzsér nem áll le: Tovább gyalázza Zámbó Jimmy emlékét

Hadat üzent Zámbó Krisztián hazánk egyik legnagyobb megmondóemberének. Veréssel fenyegette meg, amire persze válaszolt Puzsér is, a szokott éles stílusában...

A minap szinte özönvízként árasztotta el az internetet Zámbó Krisztián Facebook-bejegyzése, amelyben teljesen kikelt magából. Nagy verést ígért hazánk egyik legnagyobb megmondóemberének, Puzsér Róbertnek, amiért szerinte meggyalázta édesapja emlékét.

Krisztiánnál az verte ki a biztosítékot, hogy a kritikus legutóbbi műsorában a 10 leghitványabb magyar sláger közé sorolta az Egy jó asszony mindent megbocsájt című nótát. Sőt, később odáig is elmerészkedett, hogy a családon belüli erőszakkal hozza összefüggésbe Jimmy vallomását.

Az önmagát is agresszívnak nevező énekes apja védelmére kelt, és bokszmeccsre hívta ki Puzsért, akit egész egyszerűen "beszédhibás, tenyérbe mászó, vízfejű Puzsérnak" nevezett nyilvános bejegyzésében.

Amint látható, Krisztiánnak nem is kellett sokáig várnia a válaszra. A kritikus ismét velősen fogalmazta meg véleményét.

Azt írja, Jimmy slágere "ízléstelen és alávaló, soviniszta, cinikus szennyirodalom." Az, hogy ez a nóta ilyen formában megjelenhetett, elfogadhatatlannak tartja.  Tanárként és bölcsészként úgy gondolja, mindenkinek felelnie kell a kimondott szóért. Ez az, amit számon kértek a műsorban. Majd hozzátette, ha létezik olyan feldolgozása a dalnak, mely arról szól: „Bizonyos dolgokat már egy jó asszony sem bocsájt meg”, a műsor keretein belül örömmel foglalkoznak ezzel a témával is.

Kitér a verésre is

Gyávának nevezi Krisztiánt, hogy egy olyan embert hív ki, aki nem a "ring bajnoka." Sajnálja, hogy a tehetségét nem azzal a precizitással méri fel, mint az ütőerejét. Majd egy költői kérdéssel zárta mondandóját:

Ha pedig ennyire aggódsz apád emléke miatt, vess egy pillantást a saját előadóművészetedre: vajon melyikünk hoz rá szégyent?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó