Létrehozva: 2015.11.26.

Váratlan családi tragédia miatt teljesen összeomlott VV Aurelio

A valóságshow-hõs egyetlen támasza kedden, 76 éves korában életét vesztette, halálának oka eddig ismeretlen. Elképzelhetõ, hogy nem bírta elviselni fia meghurcolását?

VV Aurelio helikopterezéssel került be a köztudatba, ám hamar kiderült, hogy az érzelmes srác sokkal többre képes a furcsa mutatványnál. A ValóVilág 6 győztese ugyanis műsorvezetőként is dolgozott, televíziós műsorok meghívott vendége volt, sőt még a szerencsejáték is hozott neki pár milliót a konyhára.

Ennek a szerencsés korszaknak azonban, úgy tűnik, vége, hiszen a bajai srác élete teljesen összeomlani látszik. A múlt héten ugyanis drogügyeitől volt hangos a sajtó, most pedig újabb csapást mért rá a sors: elveszítette szeretett édesapját – írta meg a Bors.

Apámmal élek hétéves korom óta. Svájcból jöttünk. Én személy szerint megtanultam magyarul. Apám azóta se tud, ezért beszélünk otthon németül.

"Apám a példaképem, és nemcsak azért, mert hét nyelven beszél, hanem mert úgy érzem, ő csinálta azt belőlem, aki vagyok. Egyszer én is olyan szeretnék lenni, mint ő" – mondta Aurelio, aki jelen pillanatban nem tudja, mihez kezdjen, merre induljon.

A napilapnak elárulta, hogy most a legfontosabb, hogy eltemettesse édesapját, de borzalmas érzés, hogy csak magára számíthat. A valóságshow-szereplő családja ugyanis csakis apukájából állt, édesanyjára sosem támaszkodhatott igazán.

Anyám 16 éves koromban ottha­gyott minket. Õ úgy döntött, hogy nem mellettünk él, én ezt tiszteletben tartom.

"Mindennap gondolok rá, hiányzik is, de nekem az apám a családom, és ez így is marad" – árulta el annak idején bemutatkozó videójában a fiatal fiú, aki nem részletezte édesapja halálának okait.

Így könnyen elképzelhető, hogy az idős ember nem bírta elviselni fia meghurcolását, és a tényt, hogy egyetlen gyermeke akár börtönbe is kerülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott