Létrehozva: 2015.07.07.

Vajna Tímea háromszor mentette meg férje életét!

A hetvenéves producernek ugyan kielégítõ az egészségi állapota, mégis számos veszély leselkedik rá a kánikulában. Nagy szerencséje Andy Vajnának, hogy minden léptére vigyáz fiatal felesége.

Még egy fiatal szervezetét is megviseli a rekkenő hőség, az idősebbek pedig akár életveszélybe is kerülhetnek, ha nem figyelnek ilyenkor fokozottan az egészségükre. Felesége elmondása szerint a csodával határos, hogy Andy Vajnanak eddig nem lett nagyobb baja.

Vajna Tímea rendkívül körültekintő, semmit sem bíz a véletlenre, ez pedig már sok helyzetben bizonyult hasznosnak.  

„Andy nem szeret sapkát hordani, ezért állandóan ki van téve a napszúrás ártalmainak. Egyszerűen nem törődik ezzel! Többször előfordult már idén is, hogy sokat volt a napon, és emiatt nem érezte jól magát.

De ezzel így lett volna mindenki ebben a hőségben. Mostanában már nem engedem el otthonról sapka nélkül. Egyébként meg nem az a típus, aki órákig napozna, inkább az árnyékot szereti. Imádja ő is a mediterrán éghajlatot, de inkább megiszik egy jeges vizet a napernyő alatt, minthogy a napozóágyon feküdjön. Nem tud öt percnél tovább egy helyben maradni tétlenül.” – árulta el a Riposnak Vajna Tímea, aki hozzátette, nem ez volt az első alkalom, hogy figyelmeztetnie kellett a férjét: vigyázzon magára jobban!

„Nagyon ijesztő volt a helyzet, amikor Andynek hirtelen leesett a vércukra.

Émelygett, az ájulás kerülgette, rosszul nézett ki.

Szerencsére gyorsan kapcsoltam, és adtam neki egy cukorkát, amitől aztán javult az állapota. Sőt nemrég evés közben félrenyelte az ételt, amikor a Heimlich-féle műfogással tudtam megmenteni az életét. Még a gimnáziumban részt vettem elsősegélynyújtó versenyeken, ekkor tanultam meg ezt a technikát” – mesélte a %RIPOST%-nak Andy Vajna felesége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be