Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.04.12.

Újabb hat tanár lázadt fel Pukli István ellen! Robbanás fenyeget a Telekiben...

Tantestületi szavazás elõzte meg a Teleki Blanka Gimnázium hétfõn kiadott közleményét, az igazgató és helyettese fenyegetéssel kaparta össze a szükséges 50%-ot.

Miután az elmúlt hét folyamán két, Telekiből kilépett tanár is megfogalmazta kritikáit Pukli István ellen, hétfő kora délután a Teleki Blanka Gimnázium közleményt adott ki, melyben többek között azt írják, hogy az egykori kollégák magánvéleményükkel megsértették az iskolában becsülettel dolgozó tanárokat és hamis képet festettek az iskolai munka légköréről és hatékonyságáról.

A %RIPOST% értesült néhány jellemző körülményről. A közlemény kiadását tantestületi szavazás előzte meg, melynek elején az igazgatóhelyettes, Kovács Lilla Ágnes azt mondta,

aki a fontos kiáltványt nem írja alá, az  lényegében nem tagja a tantestületnek.

Ekkor hat tanár felállt, és vállalva a következményeket,  azonnal kiment az ajtón!

Mint ismeretes, a múlt héten úgy döntött két tanár, a március közepén felmondó Bereczky Csongor, valamint a a már korábban szintén önként eltávozó Horváth Ádám, hogy nem tesz lakatot a szájára. Nincsenek egyedül, mióta Pukli az igazgató, a 45 fős tantestületből már 25-30 ember távozott vagy került elbocsátásra. Helyüket aztán Puklihoz hű emberekkel tölti fel.

Az igazgatónak ennek ellenére sem volt könnyű dolga, megbízható értesülésünk szerint úgy kellett összekaparnia a közleményhez szükséges 50%-os támogatást. Nemhiába kellett a szavazás előtt a tanárokra nyomást gyakorolnia Pukli helyettesének...

A múlt héten Bereczky és Horváth is arról beszélt: a Telekiben diktatúra uralkodik, a tanárok rettegnek Puklitól, aki, miközben a demokrácia nagy hívének mutatja magát, képtelen elviselni, ha bárki véleménye ellenkezik az övével. Több tanár szerint robbanás fenyeget a Telekiben...

origo.hu

Kiderült, mikor érkezik Schobert Norbi és Rubint Réka első unokája

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-