Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.03.03.

Újabb botrány: Teljes a káosz Kállay-Saunders András körül

Közös nyilatkozatot adtak ki A Dal készítõi és a Kállay Saunders Band menedzsmentje, melyben az énekesre hárítják a felelõsséget. Õ maga állítólag nem tudott errõl. Sõt a dalszerzõ is cirkuszol...

Már azt hittük, hogy lezárult a Kállay-Saunders András-botrány, hiszen a felek megegyeztek. Ahogy arról a %RIPOST% az elsők között beszámolt, A Dal gyártói, és a  Kállay Saunders Band menedzsere, a csapat gitárosa, valamint a dal ki­adója közös nyilatkozatot adtak ki, melyben elismerik, hogy nem történt technikai hiba a verseny szombati döntőjében, vagyis maga az énekes rontotta el a dolgot.

Ám órákkal később

Kállay a Facebookon egy dühös posztban kérte ki magának a dolgot, és nem értette, miért ír mindenki arról, hogy ők elismerték a hibát.

Mint kiderült, ő nem tudott a nyilatkozatról, amiben már tényleg csak ő lehet hibás, hiszen a dal szerzőjével együtt meghívták őket a megbeszélésre, de nem mentek el.

A Bors megkérdezte az érintetteket is, de Kállay  a poszt ellenére nem óhajt már ezzel a történettel foglalkozni. Ellenben Pacsai Márk, a dalszerző, még mindig nem nyugodott le,továbbra sem ismeri el, hogy náluk keresendő a hiba. Õ is posztolt gyorsan egyet.

"Fel va­gyok háborodva. A nyilatkozathoz nem járultam hozzá, nem tudom elfogadni annak tartalmát és azt kérném az MTVA-tól, mondják meg mi történt aznap este, mert C-moll alapra nem lehet D-moll hangnemben énekelni."

Szóval teljes a káosz, mint a színpadon...

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

hirtv.hu

Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?