Létrehozva: 2016.05.26.

Tvrtko nekimegy Trianonnak!

A cím csöppet sem hatásvadász, inkább maga a valóság. Ígérete szerint alig egy hét múlva fény derül egy megdöbbentõ titokra, mely eddig megbújt a több mint ötszáz oldalas dokumentumban.

Találgatni is nehéz, mire bukkanhatott Vujity Tvrtko, aki előtt feltárult a Trianoni békeszerződés minden sora. De ő maga állítja, eddigi munkássága fő művét tárja a nézők elé június negyedikén, amikor a Duna TV műsorra tűzi a dokumentumfilmjét. A riporter szerda este elárult néhány izgalmas és valóban hihetetlen részletet a forgatásokról.

"Beszéltem két parlamenti képviselővel is, akikkel megállapodtunk, hogy miután bemutattuk a filmet, azzal a településsel kapcsolatban, amelyről szól, kezdeményezni fogunk valamit. Mindketten indítványt fognak benyújtani az ügyben" - ígérte Tvrtko, majd röviden és talányosan összefoglalta, miről is van szó.

"Hosszú nyomozás során felkutattam a Trianoni békeszerződés egyetlen, eredeti példányát, amit egy kisváros páncéltermében őriznek."

Oda mindössze hat ember léphet be a világon. Kinyitották nekem azt a könyvet, és kihajtották a térképmellékletet, melyet 1920 június 4-én, 16:15-kor hajtottak össze, miután aláírta a két magyar, Drasche-Lázár Alfréd és Benárd Ágoston.

"Az engedélyért több mint százezer forintot kellett fizetnem, és négy órát kaptam arra, hogy tanulmányozzam. Hozzáérnem nem volt szabad, ezt csak két ember tehette meg kesztyűben. Egy kis részen így is elszakadt a könyv" - meséli a videóban Tvrtko, akit a hideg is kirázott, amikor elérkezett ahhoz a fejezethez, melyről filmjét készítette.

"Megpróbálok erről úgy mesélni, hogy ne lőjem le a lényeget. Egy négyzetkilométerről van szó. Egy helyről, ahol mindössze négy utca van, és ahol ma is élnek emberek."

Maradjunk annyiban, hogy a Trianoni békeszerződés végrehajtásában vannak hibák. Egy olyan magyar területről van szó, melyről korábban még soha senki nem hallott.

"Engem rázott a hideg, amíg olvastam a sorokat" - árulta el a riporter, aki egy ponton felmutatott egy papírlapot, majd kettétépte, jelezvén, hogyan bánna el a teljes békeszerződéssel, ha tehetné.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az orosz hadsereg megnevezte új célpontjait: Macront is említették

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese