Létrehozva: 2017.01.18.

Megszólalt Törőcsik Mari - Elárulta, miért került kórházba

Megrázó híreket tudott meg lapunk a mûvésznõ állapotáról! A nemzet színészének súlyos sérülései vannak, kórházban ápolják. Tisztelõi aggódnak érte.

A Nemzeti Színház hétfő este egy közleményben tudatta, hogy az elkövetkező hetekben három előadást is le kell mondaniuk a 81 éves Törőcsik Mari betegsége miatt. Senki sem tudta, hogy mi történt vele.

A %RIPOST% kiderítette: komoly a baj! Megtudtuk, hogy a színészlegendát egy budapesti kórház neurológiai osztályán kezelik. Törőcsik Marit sikerült elérnünk telefonon, akinek hangja borzasztóan gyenge. Szinte alig volt ereje válaszolni kérdésünkre. Elmondta: egyfolytában szédül, egyensúlyérzéke teljesen felmondta a szolgálatot, infúziót kap. Súlyos baleset érte őt.

Hosszabb ideig kórházban leszek. Otthon elzuhantam, négy bordám eltört, labilis vagyok. Lemondták a szerepeimet a színházban, nem tudom, mikor léphetek újra a közönség elé

– suttogta a telefonba a művésznő.

Állapota azért is aggasztó, mert a bordatörés a tüdőbetegsége miatt még veszélyesebb. Szinte alig kap levegőt.

Sajnos Törőcsik egészsége nem először romlott meg. Az orvosok szerint az is hatalmas csoda, hogy 2008-ban visszajött a klinikai halál állapotából. Akkor egy rutinvizsgálat során omlott össze a keringése, megállt a szíve, és kómába esett. A Kútvölgyi Kórház zseniális orvosainak azonban sikerült visszahozniuk az életbe a színésznőt: hetekig mélyaltatásban tartották, gépek működtették szervezetét, csak igen lassan kezdett javulni az állapota.

Agyának egy része azonban elhalt, jobb keze szinte teljesen lebénult. Korábban már műtéttel is próbáltak életet lehelni a mozdulatlan végtagba, nem sok sikerrel. A színésznőt viszont egyáltalán nem zavarja a színpadon mozgáskorlátozottsága, művészi zsenialitása minden egészségügyi akadályt palástol.


Többször érték ehhez hasonló kisebb balesetek is. 2015 novemberében is válságos volt az állapota. Azóta orvosai javaslatára sokkal kevesebb előadást vállal, tüdőkapacitása olyan kicsi, hogy nem beszélhet órákon át a színpadon, csak kisebb szerepekben látható. Minden egészségügyi gondja ellenére Törőcsik Mari hozzátette: nem vonul vissza, őt a színház és a nézők szeretete tartja életben.
 

Már megszervezte saját temetését!
A színésznő nagyon szeret élni, nem készül a halálra, ám végakaratát már évekkel ezelőtt megfogalmazta. Azt szeretné, ha hamvait a Tiszába szórnák, így a Fekete-tengerben „találkozhatna” újra imádott férjével, Maár Gyulával, akinek hamvait 2013-ban a Sugovicába hintették Bajánál. A művésznő a könyvében arról is írt: megszervezte saját temetését. Mindent a lányára, Terézre bíz a búcsúszertartással kapcsolatban, ám pár dolgot kikötött! Varnus Xavér fog orgonálni, és egy pélyi általános iskolás kisdiák felolvas majd egy Pilinszky-verset. Mindezek ellenére bízunk benne, még sok szép hosszú évig köztünk lesz Törőcsik Mari!

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

"A legjobb dolog, hogy így élünk!" – Megmutatta ritkán látható családját Till Attila

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra