tóth gabi
A megahangú énekesnõ most rápihen a Sztárban sztárra, hiszen három héten át hangszálgyulladással küldötte végig a felkészülést és az élõshow-kat. Hamarosan pedig kedvesével Amerikába utaznak.
Király Lindán észre sem lehetett venni a hetek óta elhúzódó betegségének jeleit, hiszen vasárnap esténként leénekelte a csillagokat is a Sztárban Sztár színpadán. A hangja még most is rakettes, de már sokkal jobban van, és egy kis pihenés után beleveti magát az újabb kihívásokba, melyek között egy egészen különleges lehetőség is akad. Amerikába elkíséri majd szerelme Zsombor is, akivel saját módszert dolgoztak ki arra, hogy életben tartsák a vonzalmat évek múltán is.
"Az az igazság, hogy egy ilyen makacs hangszálgyulladás eléggé el tud húzódni, különösen ha nem igazán tudja pihentetni az ember. Ennek ellenére úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem. Ha nem kerül szóba a betegségem, talán a nézők észre sem vették volna, hogy kicsit küszködnöm, kapaszkodnom kellett.
Minden esetre én nagyon élveztem ezt a három hetet, és csak azt sajnálom, hogy nem tudtam megmutatni a lazább oldalamat is
- mondja a Sztárban sztárból vasárnap kiesett énekesnő, aki most pár nap pihenőt engedélyezett magának, mielőtt szédületes pörgésbe kezd az év utolsó szakaszában.
"Most adok magamnak és főleg a hangszálaimnak néhány nap pihenőt, de tényleg nem sokat, mert itt az ideje, hogy két komolyabb projektet is megvalósítsak. Az egyik egy közös koncert az öcsémmel, Viktorral, amivel karácsony tájékán szeretnék előrukkolni, a másik pedig az új, saját lemezem, aminek a munkálatai már el is kezdődtek. Novemberben pedig Nashville-be utazom, ahol egy nagyon izgalmas lehetőség kínálkozik számomra.
Nemrég Chicagóban a szerzőtársammal megnyertünk egy zeneszerző versenyt, ami után félrehívott egy többszörös Grammy–díjas mestertanár és elmondta, hogy nagyon szeretne velem dolgozni.
Ennek jön el az ideje az év vége felé”- meséli lelkesen Király Linda, akit kedvese is elkísér majd az útra.
"Zsomborral nagyon jól megvagyunk, és szerencsére elég időt tudunk egymással tölteni, hiszen együtt élünk. A novemberi utazást különösen várjuk, hiszen ő is elkísér majd. Mindketten rengeteget dolgozunk, ráadásul én elég hektikusan vagyok elfoglalt, de van egy szabályunk, amitől sosem térünk el. Minden héten kijelölünk egy napot, amikor mindent félreteszünk, és csak magunkkal és egymással foglalkozunk. Ezek amolyan randi napok, amikből nem engedünk semmiképpen sem”- árulta el kapcsolatának titkát az énekesnő.