Létrehozva: 2015.12.01.

Tilla nem hitt Gáspár Laci sikerében

2004-ben már megkapta az ország legjobb férfi hangjáért járó elismerést az énekes, de akkor a Megasztárt nem sikerült megnyernie. Tehetségérõl azóta már többször tett tanúbizonyságot, ennek ellenére szemérmessége miatt kevesen hittek benne. Tilla elemezte a Ripostnak Laci menetelését.

A Sztárban sztár legnagyobb meglepetése Gáspár Laci volt, ugyanis a visszafogott, vallásos énekes teljesen átszellemült minden egyes produkciójában, és olyan előadást tett le hétről hétre az asztalra, amitől a nézők és a zsűri szája is tátva maradt. A 36 éves énekes adásról adásra bizonyította, hogy ezt a show-t most neki kell megnyernie. Pedig nem kisebb nevekkel együtt került a döntőbe, mint Tóth Gabi, Peter Srámek és Csobot Adél.

"Gáspár Lacinak nagy erőssége volt a humor és az az érzékenység, ahogyan ő tud énekelni. Laci az egyik legszórakoztatóbb versenyző volt. Nem véletlenül kapott annyi női szerepet hétről hétre. Kevés olyan versenyző volt, aki valami viccet vagy pluszt hozzá tudott tenni a produkcióihoz. Laci teljesen rá tudott hangolódni lelkileg is és hangilag is a produkciókra. Érzékenysége miatt az előadók lelkét is meg tudta mutatni, ezért voltak olyan tökéletesek a produkciói, nagyon figyelt a részletekre"

- mesélte a %RIPOST%-nak Till Attila, aki már a második Sztárban sztár szériát vezényelte le műsorvezetőként.

Tilla azt mondta, Laciról úgy gondolták, hogy az énekes nehezen tudja majd levetkőzni a gátlásait, ami egyébként Lacinak is hatalmas félelme volt.

"Nekem ő meglepetés volt, én azt hittem, hogy Laci a középmezőnyben fog végezni. Mindig nagyon jó énekesnek tartottam, de azt hittem, hogy túl szemérmes lesz és visszafogja magát, ami ebbe a műsorba nem fér bele. Ismerem a Megasztárból és Laci tényleg szemérmes, kicsit bele is halt mindig abba, amikor nőnek kellett öltöznie. Õ egy konzervatív figura ehhez, de azt mindenki láthatta, hogy közben ezeket a szerepeket is élvezte. Õ nagyon átlépte a határait."

Vasárnap este végül meggyőzte a nézőket és a zsűrit is az egykori megasztáros teljesítménye, amit győzelemmel jutalmaztak. Gáspár Lacinak ez a tehetségkutató után egy igazi elégtétel volt, ami látszott is az arcán. Hihetetlenül feszült volt már akkor is, amikor Peter Srámekkel csak ketten álltak a színpadon a nyertes nevére várva.

"Nem csodálkozom, hogy ő nyerte meg. Az elmúlt hetekben már lehetett érezni a szavazatok mennyiségén, hogy a közönség a szívébe zárta. Tulajdonképpen a Laci ezt a műsort már megnyerte négy-öt héttel ezelőtt. Mindig szóba került mellette a Peter Srámek, de Laci igazán nagyot sosem hibázott, viszont minden adásban volt egy nagy dobása. Nagyon stabil énekes, nyilván neki is vannak korlátai, de mindig nagyon igyekezett zeneileg is hangulatilag is. Azért nyert, mert egyszerre szórakoztatott és egyszerre volt pontos. És nála történt meg az a csodálatos dolog is, hogy az alkatával teljesen ellentétes előadókat is oda tudott varázsolni a színpadra. Õ négyszer akkor fizikumú ember, mint Michael Jackson, és mégis ott volt Michael Jackson a színpadon."

A zsűri és a kiesett versenyzők is nagy többségben Lacit hozták ki győztesnek az eredményhirdetés előtt, de az énekes ekkor még nem hitte el, hogy valóban megnyerheti a Sztárban sztárt. Mikor Srámekkel ketten álltak a színpadon egyszerűen látszott Lacin az a mérhetetlen feszültség, ami felhalmozódott benne az elmúlt hetekben. Viszont mikor kimondta Tilla a nevét, akkor könnyekig hatódott az ország legsokoldalúbb énekese.

"A zsűrin is meg lehetett figyelni, hogy mennyire meghódította őket Laci. Érdekes volt, hogy pont a döntő előtt kezdték el egy picit leszavazni, tehát egy kicsit a döntőre elfogyott a Laci iránti szeretetük, de a végére visszatért. Azért mondhatjuk, hogy a zsűri is fejet hajtott Laci tehetsége előtt. Õ egy imádni való maci"

- zárta gondolatait Till Attila.

 

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter jelöltje évekig fúrta a rezsicsökkentést Brüsszelben

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább