Létrehozva: 2016.10.20.

Ennyi volt! Szalai kitálalt Iszak Esztiről

Nem tartott sokáig a románc. A távolság miatt nem mûködött a focista és a tévés kapcsolata?

Máris vége a sztárpár kapcsolatának: szakított Iszak Eszter és Szalai Ádám – értesült a Story magazin. Pedig alig két hónapja bombaként robbant a hír, hogy összejött a VIVA TV szexi műsorvezetője és a magyar válogatott focistája.

Eszti még a Németországban légióskodó labdarúgó budapesti lakásába is beköltözött, miután szakított korábbi kedvesével, a zenész Dobrády Ákossal.

Úgy tűnik, az új szerelemnél a távolság nem tett jót a bimbózó románcnak. Míg a tévést a magyar fővároshoz, a játékost a német kisvároshoz, Hoffenheimhez köti a munkája.

Iszak Esztivel ellentétben Szalai Ádám szűkszavúan ugyan, de hajlandó volt nyilatkozni a témában. Mi több, miután a lány nem kívánt beszélni, a focista rövidesen maga hívta fel a magazin újságíróját, hogy egyszer s mindenkorra lezárja a történetet.

„Eszterrel jó viszonyban vagyunk. Hogy mi történt kettőnk között a múltban, arról nem szeretnék beszélni, hiszen eddig sem tettem. Egy biztos,

jelenleg egyedülálló vagyok, nincs barátnőm

- zárta rövidre a történetet Szalai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok