Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.17.

Megrázó titkot árult el halálos ágyán Somló Tamás

Somló Tamás csütörtökön lenne 69 éves. A legenda - élete utolsó heteiben - már csak nagyon keveseket engedett közel magához. Charlie ott lehetett, és meghallgatta Tamás utolsó gondolatait...

Horváth Charlie máig képtelen feldolgozni legjobb barátja, Somló Tamás elvesztését. Õ azon kevesek egyike volt, akit a legenda utolsó heteiben is közel engedett magához, és akivel mély beszélgetéseket folytatott. Az énekes éppen ezért nem érti, miért bukkannak fel időről időre Somló „barátai” a médiában, és miért állítják magukról, hogy a legenda közel állt hozzájuk.

"Nekem hihetetlen módon hiányzik Tomi! Tudom, hogy sokan vannak, akik ugyanezt állítják, de őket hagyjuk, még most is rosszulesik, ha eszembe jut az a hadjárat, amit a médiában folytattak a halála után. Maradjunk annyiban, hogy ők az utolsó tizenöt évben nem voltak mellette, nem ismerték a gondolatait. Nem voltak a barátai, és ezt Tamás is pontosan tudta. Az utolsó időkben sokat beszélt erről.

Elmondta nekem, hogy bár ő valóban mindenkit szeretett, de ezt őszintén csak nagyon kevesektől kapta vissza.

Én egész életemben gyászolni fogom őt…”- mondta Charlie, aki jelen lesz azon a szűk körű megemlékezésen, amit Somló Tamás családja tart csütörtökön, a zenész-dalszerző születésnapján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”