Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.04.

Ijesztő diagnózis: Újra műteni kellett Rékasi Károlyt

Elkerülhetetlenné vált az újabb beavatkozás, pedig úgy tûnt, jobban van. Nem tagadja, nehezen bírja lelkileg. Ezt vették észre barátai is, ezért próbálnak segíteni neki.

Elkerülhetetlenné vált az újabb beavatkozás. Rékasi Károlynak ismét kés alá kellett feküdnie.

"Ki kell pucolni a fertőzött csontot és sebet. Újabb, a testem más részéből vett csontforgáccsal kell pótolni a hiányt és megerősíteni a vasakat. Már elképzelni sem tudom, hogy hol találnak helyet az újabb fúráshoz, hogy rögzítsék a csontjaimat."

Megint elölről kezdődik minden, de nem adom fel

– nyilatkozta a Story magazinban a színész, akinek most minden szüksége van a segítségre. Ezt pedig a Republic zenekar is jól tudja. Frontemberük, Cipő halálakor a színész is mellettük állt, most ezt szeretnék viszonozni. Koncerttel gyűjtenek adományokat a nagybeteg sztárnak.

Félve hívtam fel. Nem tudtam, mit szól majd az ötlethez, tartottam tőle, hogy mérges lesz. Szerencsére jól fogadta, és nagyon meghatódott

– árulta el a Blikknek Nagy László Attila, a Republic dobosa, aki hozzátette, nem Rékasi rossz anyagai helyzete miatt döntöttek így, inkább lelkileg szeretnék támogatni őt.

"Amikor mi bajban voltunk, ő mellénk állt, mindenhova eljött velünk fellépni. Most mi állunk ki mellette."

Nagy telefonon keresztül tartja a kapcsolatot a színésszel, reméli, ezúttal kipiheni magát.

"Mint a legtöbb gyógyulni vágyó ember, ő is türelmetlen, de nem lenne szabad megerőltetnie magát."

Úgy tűnik, hetekkel ezelőtt Rékasinak hallgatnia kellett volna orvosai intő figyelmeztetéseire, amikor azt tanácsolták neki, ne lépjen színpadra, mert még nem áll készen rá. A színész akkor máshogyan döntött. Meg is lett a szörnyű eredménye...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek