Létrehozva: 2017.02.14.

Könnygáz és rettegés: Párizs lángokban áll

Egyre súlyosbodnak a zavargások a francia fõvárosban a rendõri túlkapások miatt, mostanra már öt no-go zóna alakult ki Párizs északi elõvárosaiban.

A maszkos tömeg autókat gyújt fel, gyakoriak az Allahu Akbar kiáltások, a fiatalok összecsapnak a rendőrökkel, miközben a rettegő lakosok nem merik elhagyni az otthonaikat.  Egyelőre nem látni, mikor és hogyan tudnának véget vetni a zavargásoknak.

 

A tüntetők már Molotov-koktélokkal és acélgolyókkal dobálják a rendőröket, akik a támadások miatt már kénytelenek lőni. A káosz azután tört ki, hogy egy felvételből kiderült: egy fiatal férfit gumibottal erőszakolt meg egy rendőr.

Az elővárosi rendőrkapitányságok vezetői segítségért könyörögnek, mert egyedül nem tudják megfékezni a maszkos bandákat. Az egyik gyújtogatásról már a Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen is megosztott egy videót – a felvételen sűrű Allahu Akbarozás hallatszik, ezzel a kiáltással szoktak többek között az Iszlám Állam öngyilkos merénylői is robbantani. Sokak szerint félő, hogy a tiltakozási hullám továbbterjed, és több francia nagyvárost is elérhet. Akkor pedig végleg elszabadul a pokol.

origo.hu

Békésen haladt a forgalom, aztán a semmiből leszállt az autók közé egy repülő - videó

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak