Létrehozva: 2016.10.07.

Elmeorvos mentheti meg a börtöntől Oszter Sándort!

A színész korábban fedhetetlen hírnévnek örvendett, de ez jó ideje megváltozott. A legfrissebb hírek szerint akár több évet is kaphat. Hacsak...

Oszter Sándor újabb, a korábbinál jóval nagyobb bajba keveredett. Ezúttal befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat ellene - írta meg a Story magazin. A hírek szerint a Központi Nyomozó Főügyészség kiemelt jelentőségűként kezeli az ügyet.

Úgy tudni, a színész és több társa egy szökésben lévő üzletembernek ajánlották föl segítségüket "csekély" 50 millió forintért cserébe. A Nemzeti Védelmi Szolgálat a nyomozás során kiderítette, hogy Oszter vastagon benne van a buliban. Az ügy már túl van a vádemelésen, és az ügyész állítólag ragaszkodik is a letöltendő börtönbüntetéshez a színész vonatkozásában.

Sándort azonban nem kell félteni. Korábbi ügyében is sikerült kibúvót találnia a Lyme-kórra hivatkozva, hiszen az ittas vezetést és a rongálást is megúszta némi közmunkával. Persze most egy kullancscsípés nem lesz elég. És talán az sem segíthet, ha a bíró fülébe súgja, hogy ő tulajdonképpen FBI-ügynök, aki éppen fedésben dolgozik. Merthogy az ittas vezetéses ügyében ezzel is próbálkozott. Pontosan akkor, amikor józanságát bizonyítandó, fekvőtámaszozni kezdett a kapitányságon, majd a kihallgató tisztet próbálta meg szkanderpárbajra kihívni.

De lássuk, milyen esetben kerülheti el a felelősségre vonást jelenlegi ügyében!

"Ha bárkivel kapcsolatban, aki büntetőeljárás terheltje, felmerül az a lehetőség, hogy a cselekmény idején, vagy az elbírálás idején nem volt beszámítási képességei birtokában, akkor a bíróságnak vagy a hatóságnak igazságügyi elmeorvos szakértőt kell kirendelnie.  Õ az, akinek az előzetes orvosi dokumentációk, és a személyes vizsgálat alapján választ kell adnia arra, hogy a vádlott a cselekmény idején vagy jelenleg szenved vagy szenvedett-e olyan betegségben amelynek következtében korlátozva volt abban, hogy a cselekmény társadalomra vonatkozó veszélyességét felismerje, vagy akaratának megfelelő magatartást tanúsítson. Illetve abban is állást kell foglalnia, hogy az adott időszakban olyan állapotban van-e a terhelt, hogy folytatható az eljárás. Ha nem, akkor fel kell függeszteni azt, és évente felül kell vizsgálni az illetőt."

Ha a szakvéleményben a szakértő arra a következtetésre jut, hogy az elkövető nem volt beszámítható, akkor az a büntethetőséget kizáró oknak minősül.

"Amennyiben pedig kóros elmeállapot kerül megállapításra, a terheltet kényszergyógykezelésre utalják” - nyilatkozta általánosságban a %RIPOST%-nak dr. Mester Csaba ügyvéd.

Ennek tükrében Oszter Sándornak komoly, felmentéshez vezető indokkal kell előállnia, hiszen a bírósági statisztikák szerint 96,5 százalékos arányban szab ki a bíróság börtönbüntetést az olyan ügyekben, melyekben az ügyész azt kéri.

 

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő