Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.31.

Ostorcsapások nyomai csúfítják a TV2 sztárjának szexi testét

Úgy néz ki, mintha csúnyán elbántak volna vele. Formás testének jó néhány pontja fájó hegekkel van tele.

Sáfrány Emesét, azaz Aleskát felhőtlen boldogsággal töltötte el, hogy részt vehet az idei légtánc Európa-bajnokságon.

„Szeptember végén mérettetem meg magam Prágában a légtánc Eb-n. A fő számom a légtánckarika. Ezen belül pedig több kategória is van. Én a legnehezebb csoportban, az úgynevezett profi B-ben indulok”– kezdte a %RIPOST%-nak Aleska, aki büszkén mesélt arról, hogy teljesen egyedül rakta össze produkcióját.

„Egyedül gyakoroltam, egyedül állítottam össze a koreográfiát. Már minden nagyon jól megy. Bár azért van még mit csiszolni az egyes mutatványokon” – mesélte a csinos légtornász, majd hozzátette, a rengeteg gyakorlás olykor-olykor bizony nagy fájdalommal jár.

„A produkcióm csomó erőfeszítést igényel. Sokat edzek, hogy a mutatványok könnyebben menjenek majd a versenyen. Szó szerint meg kell szenvedni a jó trükkökért. Ez pedig meg is látszik a testemen. Nem túl esztétikus, sőt!

A hátam és a kezem tele van sebekkel. Olyan, mintha ostorral vertek volna meg. Néha borzalmasan fáj, de megéri.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit