Létrehozva: 2016.06.13.

Ördögi kör: halálosan megfenyegették Lagzi Lajcsit

Nyilvános e-mail-címére érkezett a fenyegetés. Büntetõ feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Galambos Lajos.

Feltételezésem szerint olyan valaki írta a fenyegető levelet, aki magára ismert a rólam szóló könyvben. Abban a kötetben tudatosan nem íródtak le nevek, de azt nem tartom kizártnak, hogy egy dühös börtönőr vagy egy rendőr készítette az irományt

– kezdte a trombitás a Blikknek, aki azért tárta nyilvánosság elé az ügyet, mert úgy érzi, így nagyobb biztonságban lehet.

A rejtélyes zsaroló könyörtelen, be akarja nyújtani a számlát.

Elkapunk benneteket és elszámolunk

– írták a fenyegetőzők, akik egyben a Blikk szerkesztőségének is továbbították ezt az üzenetet.

A zenész mindenkitől elnézést kért. Rettenetesen sajnálja a történteket.

"Sajnálom, hogy ez történt, és mindenkitől bocsánatot kérek, akiket akaratom ellenére ilyen zűrös ügybe kevertem. Ide tartozik a családom és természetesen a könyvem szerzői is."

Lajcsi tanácstalan, maga sem tudja, kinek állhat az útjában. Azt azonban még mindig nem gondolja, hogy akár testi épségét is féltenie kelljen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin