Létrehozva: 2016.06.02.

Nem találod ki, hogyan készül Fiola ellen Cristiano Ronaldo!

A magyar csapat már vagy egy hónapja keményen edz. Egészen más módszerre esküszik a portugál. CR7 nem az edzéseken izzad.

Az Európa-bajnokságra 44 szűk esztendő után kijutott magyar fociválogatott tagjai már a második ausztriai edzőtáborukban izzadnak. Május 8-án kezdődött a közös munka Telkiben, azóta dolgoznak kőkeményen Dzsudzsák Balázsék. Ehhez képest egyik csoportellenfelük legnagyobb ásza, Cristiano Ronaldo nyaralással készül az Eb-re, többek között a magyar védők ellen.

A portugálok a Real Madrid friss BL-győztes sztárjuk nélkül játsszák a felkészülési meccseiket. Egyelőre mintha nem is hiányozna CR7: a minap nélküle lépték le 3-0-ra Norvégiát, s az Anglia elleni, csütörtök esti rangadót is legfeljebb a tévében nézi.

Míg nálunk előrehozták a bajnokság végét, és a válogatott csaknem egy hónapja együtt készül, addig CéRonaldo nyilván a hosszúra nyúlt szezon miatt kapott külön szabadságot a BL-döntőt követően. Ráadásul – a fináléban mutatott „játéka” alapján – a május végi edzésen összeszedett sérülésére is ráférhet még a pihentetés.

A barátaival ejtőző világklasszis luxusjachton, ibizai nyaralás közben lőtt fotói alapján jó formában van, de ez leginkább csak a kockahasára igaz.

Az Eb-n, június 22-én, Lyonban vélhetően Fiola Attila találkozik majd vele a leggyakrabban a pályán – ott eldőlhet, melyik felkészülési módszer vezet eredményre.

origo.hu

Élő adásban szenvedett halálos balesetet a híres brit versenyló - videó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Kiszivárgott: Magyarországot is érintő terve lenne Trumpnak, ha megválasztják

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője