Létrehozva: 2016.08.04.

Nem hiszed el, hol folytathatják Sebestyén Balázsék

A napokban érdekes pletykák keltek szárnyra a Sebestyén Balázs által vezetett Morning Show-val kapcsolatban.

Többen biztosra veszik, hogy a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna kezében lévő Rádió 1 kapja meg a Class FM által bérelt országos frekvenciát, és a producer ajánl szerződést Sebestyén Balázséknak.

Balázs egy a minap megjelenő interjújában latolgatta, érdekes helyzetnek találná, ha Andy Vajna rádiója keresné fel őket. Úgy gondolja, hogy az amerikai üzletember egyáltalán nem haragszik rá, hiába kritizálták többször is a TV2-t. Balázs pontosan tudja, hogy reggeli műsorukkal mindenki jól járna. Egy valódi üzletember meg pláne.

A témával kapcsolatban megkerestük Andy Vajnát is, aki a sajtósán keresztül azt üzente, nem kíván az üggyel kapcsolatban nyilatkozni.

Van azonban egy másik, talán még őrültebb feltételezés is.

Úgy hallottuk ugyanis, hogy a Petőfi rádió folyosóin azt suttogják, a Petőfi Rádió hamarabb megpróbál lecsapni az egymillió hallgatót vonzó reggeli műsorra.

Ez elsőre elég vad ötletnek tűnik, hiszen itt néhány hete újították fel teljesen a reggeli műsort, ám a Talpra magyar! nem hozta a várt eredményt. Sőt a megújított reggeli műsoruk miatt rengeteg hallgatót vesztettek el.

Szóval nem lenne a valóságtól elrugaszkodott ötlet, hogy egy újabb frissítéssel, újabb gárdával próbálják orvosolni a problémát. Kérdés azonban, hogy ha valóban megkeresik Balázsékat, milyen választ kapnának.  Nemrégiben ugyanis még keményen bírálta Balázs, hogy mennyire rossz döntést hozott a rádió vezetősége, amikor megvált a reggeli műsor bemondójától, Buda Mártontól.

Nem kétséges, hogy a Morning Show-ra szívesen lecsapnának a konkurens rádiók. Kérdéses azonban, hogy Sebestyén Balázsék merrefelé mozdulnak majd.

Amint a %RIPOST% is megírta,a Médiatanács hétfőn jelentette be, hogy népszerűsége ellenére sem hosszabbítják meg a 2009 novembere óta sugárzó Class FM szerződését, hanem megpályáztatják az országos frekvenciát. Ezen persze indulhat a Class is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival