Létrehozva: 2016.11.09.

Vörös riasztás: Azonnal lezárni a határokat!

A 89 éves izraeli kém ma már igazi legendának számít. Szavaira érdemes odafigyelni.

A világ talán legjobb titkosszolgálata, az izraeli Moszad embereként Rafi Eitan előtt sok minden nem maradt titokban az elmúlt évtizedekben. Eitan most az osztrák szélsőjobboldali párt, az FPÖ meghívására érkezett hétfőn Ausztriába. Szerinte a kulturális különbségek sosem fognak eltűnni az iszlám és a Nyugat között. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valamelyik ország megnyitja határait az iszlám vallású emberek előtt, akkor az érkezők megpróbálják a saját képükre formálni az adott országot - írja a krone.at.

Eitan szerint így könnyen előfordulhat, hogy Ausztria vagy Németország lassan muszlim állammá változik. Az exkém úgy véli: 

azoknak az országoknak, amelyek muszlimokat fogadtak be,  számolniuk a terrorizmus fenyegetésével.

Arra a kérdésre, miszerint hogyan kellene kezelnie az európai vezetőknek a migránsválságot, Eitan elmondta: Le kell zárni a határokat, pénzt kell gyűjteni a migránsok azonnali visszautaztatására, és le kell őket foglalni, hogy minél kevesebb szabadidejük maradjon.

Az egykori ügynök végül hozzátette: érdemes lenne egy világrendőrséget létrehozni, amely megakadályozná, hogy a jövőben bármely országban fel lehessen építeni egy terrorszervezetet.

Ki az a Rafi Eitan?

Szülei cionista bevándorlóként érkeztek Oroszországból Izraelbe. Az exügynök 1926. november 23-án született Izraelben. 1948-tól lett a Moszad ügynöke. 1960-ban részt vett abban az akcióban, amely során társaival elrabolták Adolf Eichmann náci vezért Argentínában.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek