Létrehozva: 2015.07.20.

Megváltotta sírhelyét a halálos beteg Stadler József

Az orvosok már csak napokat jósoltak a börtönbüntetését töltõ egykori vállalkozónak. Õ azonban nem adja fel.

Legkorábban februárban szabadulhat Stadler József, akit 2011-ben egyszer már elítéltek csalás miatt, négy év, tíz hónapra, majd az egykori vállalkozó újabb két év, tíz hónapos büntetést kapott. Második büntetését a nagyfai börtönkórházban tölti, állapota súlyos - derül ki a Bors interjújából.

Miután hasnyálmirigy-betegségét diagnosztizálták, az orvos közölte vele:

Egy napja, legfeljebb egy hete van hátra.

Stadler állapota annyira megromlott, hogy büntetését a betegsége megállapítása után fel is függesztették két hónapra. "Meghalni küldtek haza, idős, nagybeteg édesanyám ápolt. 44 kiló voltam, a sírhelyemet is megváltottam" - mondta el a csalással és adócsalással megvádolt nagyvállalkozó, aki ma már reménykedik abban, hogy megéri szabadulását. Nagy tervei már nincsenek, ha kiszabadul, leginkább enni szeretne egy jót - birkapörköltet, a kedvenc csárdájában...

Karrierjét elmondása szerint az Akasztón épített, saját magáról elnevezett stadion okozta.

Nem kellett volna stadiont építenem, az hozta rám a bajt! Ha nem teszem, talán most is szabad és egészséges lehetnék...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-