Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.06.28.

Meghalt a magyarok kedvence, Bud Spencer

86 éves korában váratlanul elhunyt minden idõk egyik legnépszerûbb színésze, akinek filmjein generációk nõttek fel.

Halálhírét a családja jelentette be a legendás olasz színész hivatalos Facebook-oldalán. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a tragédiát.

Fia annyit mondott, hogy apja június 27-én, 18.15-kor hunyta le örökre a szemét.

Bud Spencer Carlo Pedersoli néven 1929. október 31-én született Nápolyban. Kezdetben úszóbajnokként, majd vízilabdázóként vált híressé. A sportkarrierje után, producer apósának hála, a filmezés felé vette az irányt. A kezdeti kisebb szerepek után, aztán a hatvanas évek közepétől egyre nagyobb sikereket ért el.

Majd jött a Terence Hillel való megismerkedés, és 1967 és 1985 között 16 olyan filmet készítettek együtt, amiknek a címét álmából felébresztve is ismeri minden magyar ember 3-tól 80 éves korig.

De nemcsak a magyarok szerették őt, hanem ő is a magyarokat. Amiről Hajdú Péter Frizbijében is mesélt. De gratulált a Saul fia Oscar-győzelméhez is. Sőt, a magyar szeretete a családjára is átragadt, hiszen az unokája egy magyar modellbe szerelmes.

Nemcsak Hill oldalán alkotott emlékezetest a vásznon. Hiszen ki ne ismerné és tudná megnézni bármikor a Piedone-filmek bármelyikét vagy az Extralarge és az Õrangyalok című sorozatok részeit?! Utolsó komolyabb szerepe a 2010-es Nincs kettő séf nélkül című széria volt. 

Az egészsége 2014-ben romlott meg. Keringési zavarokkal került kórházba, és ebből nem sikerült teljesen felépülnie és megerősödnie. Halála óriási tragédia a rajongóinak, és mindenkinek, aki szereti a könnyed kikapcsolódást és a nevetést.

 

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

metropol.hu

Megrendezte a saját halálát egy apa: döbbenetes, miért tette

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet