Létrehozva: 2016.03.04.

Még mindig él a férfi, aki 25 éve homokot eszik

A 45 éves Hans Raj, az indiai Homokember, 25 évvel ezelõtt kapott rá a homokevésre. Azóta abba sem tudja hagyni. A bizarr csemegébõl eleinte csak egy maroknyit fogyasztott, mostanában pedig már egy egész tányérnyit megeszik naponta.

Elmondása szerint, mióta homokot eszik, megváltozott az élete. Elkerülik a betegségek, és sokkal jobban érzi magát, mint akik hagyományos ételeken élnek. Szerinte a homokban mindenféle olyan anyag van, ami jót tesz neki. Persze azért normális étel is lecsúszik a torkán, például, néha egy kis leves.

Korábban egy építkezésen dolgozott, ami számára Kánaán volt, hiszen bármikor, korlátlan mennyiségben juthatott hozzá a finom falatokhoz. Néha, még egy-egy téglát is elropogtatott a sovány, szemcsés ebédje mellé.

Munkaadója, amikor rájött furcsa szenvedélyére, először felajánlotta neki, hogy a bérét homokban egyenlíti ki. Hans rá is állt a dologra, de aztán inkább mégis pénzt kért, mert rájött, hogy homokkal nem lehet fizetni a boltban.

A férfi nagy valószínűséggel egyfajta táplálkozási zavarban (pica) szenved, amikor is a beteg táplálkozásra alkalmatlan dolgokat fogyaszt rendszeresen. A gyerekeknél ez még természetes, másfél éves korig el is múlik, de ha tovább tart, akkor az már betegségnek számít.

Ha kissé szétnézünk a nagyvilágban, nem is olyan ritka például a földevés. Az agyagásványok csoportjába tartozó kaolinitokat évszázadok óta eszik a legkülönbözőbb kultúrákban. Mexikóban van olyan katolikus ünnep, ahol a kaolinit az ostyát helyettesíti, egy afrikai szokás szerint a várandós asszonyoknak ilyen követ kell küldeni, az ausztrál őslakosok az ásványt a kenyértésztába gyúrják, majd levelekkel burkolva megsütik, Pápua Új-Guineában pedig nyílt tűzön, nyárson készítik el.

Persze az ilyen, és ehhez hasonló történeteket érdemes némi kétkedéssel fogadni, hiszen az emberek bármit kitalálnak, csak hogy pénzt kereshessenek. Emlékezzünk csak a fényevő indiai gurura, aki hetven éve nem evett, és nem ivott, vagy a nyugdíjas kalkuttai mérnökre, aki  a szemén keresztül beszívott napenergiával táplálkozott... Mindegyik bekerült a hírekbe, és alighanem pár rúpia is ütötte a markukat a szereplésért...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől