Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.07.27.

Lengyel felesége is kap Somló Tamás vagyonából

Negyven éve házasodtak össze, sosem váltak el, így az énekes családja furcsa helyzetbe kerülhet.

Somló Tamás egy éve a Borsnak árulta el, hogy nem tud elválni lengyel feleségétől, első fia, David édesanyjától. Az asszony a második felesége, idén voltak harmincnyolc éve házasok, Somló viszont valószínűleg bele sem gondolt abba, hogy a válás elmulasztása a halála után fenekestül felforgatja majd az öröklést.

A %RIPOST% több forrásból úgy tudja, Somló Tamásnak nem volt végrendelete, pedig az írásban lejegyzett végakarat sok mindent felülírt volna.

Így viszont, a %RIPOST% által megkérdezett jogi szakértő szerint az a legvalószínűbb, hogy az énekes vagyona ötfelé fog oszlani, hiszen lengyel feleségét a 2014-es új Polgári Törvénykönyv szerint egy gyermekrész illeti meg az örökségből.

Ez azt jelenti, hogy az örökség az énekes négy gyermeke és felesége között lesz felosztva, legutolsó élettársa, lányának édesanyja pedig csak haszonélvezeti jogot kaphat lányuk része felett.

Somló Tamás mindig elégedetten nyilatkozta, hogy minden egykori szerelmével jóban van, évente egyszer minimum össze szokott ülni a nagy család. Remélhetőleg, ezen az énekes halála sem fog változtatni, és nem fognak összekapni az örökségen.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?