Létrehozva: 2016.07.07.

Koós János kitálalt Bajor Imre özvegyéről

Hosszas hallgatás után most elárulta az énekes, miért haragudott meg a legendás színész özvegyére.

Az énekes sokáig nem szívesen beszélt arról, miért romlott meg a kapcsolata Bajor özvegyével. Ám most mégis úgy döntött, elmondja, mi bántotta.

„Nem tetszett nekem, hogy Imi nagybetegen kuruzslóhoz jár a gyógyulás reményében, és szerettem volna, ha felkeres egy rendes szakorvost.

Sajnos nem így történt, pedig talán még ma is élhetne

– magyarázta Koós János, aki máig nem képes feldolgozni barátja elvesztését.

Még ma is elérzékenyülök, amikor Imire gondolok, de a sírjához nem járok ki, az nagyon megvisel.

"Sok kollégám temetésén mondtam búcsúbeszédet, és mindannyiuktól úgy köszöntem el, hogy ne aggódj, fogunk mi még találkozni. Imijén azonban nem mondtam. Számomra ő nem ment el. Nem emlékezem rá, és nem búcsúztam el tőle, hiszen ő most is itt van velem” – mesélte az énekes a Storynak, aki azt is elárulta, gyakran nézegeti a falán lógó közös képeket.

„Reggelente felnézek a falra, látom a közös képeinket, amiken jókat röhögtünk.

Emlékszem, sokszor beszéltünk arról, milyen szép lesz majd, ha megöregszünk. Sajnos nem így lett, pedig húsz évvel volt fiatalabb nálam.

- mondta, majd hozzátette, hogy bár az utóbbi időben több kollégájától kellett búcsúznia, ő mégsem foglalkozik az elmúlás gondolatával.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock