Létrehozva: 2016.08.09.

Kocsiban szült meg az énekes felesége

20 percre voltak a kórháztól, mikor megindult a szülés.

Jesse és Patty Snider mind a négy gyereküket szuperhősök után nevezték el – de az ötödik kicsi születése lett csak igazán filmbe illő! A szülők ugyanis nem értek be vasárnap időben a kórházba, így Parker Pryde egy Los Angeles-i főúton száguldó autóban jött világra.

A szemem sarkából láttam, hogy a feleségem letolja a bugyiját a bokájáig, de közben arra figyeltem, hogy minél előbb beérjünk a kórházban. Úgy gondoltam, kicsit elsieti a dolgot – még húsz percig nem érünk oda, akkor meg mit csinál? De nem mertem megkérdezni tőle

- mesélte az apuka.

Mint mondta, a felesége kapkodva lélegzett, de nem úgy, mint a korábbi gyerekeik születésénél. Nem sikított, nem is sírt, olyan volt, mintha csak jógázna. Majd hirtelen felsírt a kislányuk.

 

Snider énekes, dalszerző, szinkronszínész, és a Twisted Sister formáció frontemberének, Dee Snidernek a fia. Kislánya anyakönyvi kivonatába az ő neve kerül a szülést levezető orvos neve helyére, de mint mondja, az igazi érdem a feleségéé, akire nagyon büszke.

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

life.hu

Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka