Létrehozva: 2016.10.14.

Király Viktor beismerte, randizik a gyönyörű modellel

Szerdán a Ripost szúrta ki, hogy Király Viktor és Nagy Réka között izzik a levegõ. A fiatalok akkor nem kommentálták bimbózó kapcsolatukat...

Nagy Réka a Star Academy háttérműsorának egyik arca szerda este izgatottan telefonálgatott Vajna Timi fánkozójának megnyitóján. Érezhetően nagyon várta valaki érkezését. Kisvártatva befutott Király Viktor, így kiderült, ő volt az, akire a gyönyörű modell-műsorvezető várakozott. A fiatalok örömmel pózoltak a fotósoknak, így nem volt nehéz kitalálni, hogy barátságnál valamivel több szövődött közöttük a közös TV2-s munka közben. Az íre azzal tették fel a pontot, hogy együtt is távoztak a Mr. Funkból. Viktor a helyszínen még nem kívánta kommentálni a randevút, de most kérdésünkre elárulta, nem tévedtünk.

"Sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondjak, és kell–e egyáltalán mondanom valamit is Rékával kapcsolatban, de a szerda este után talán nem is maradt más választásom. Szóval röviden a lényeg, hogy Rékával a Star Academy kapcsán ismerkedtünk meg, és hamar megtaláltuk a közös hangot.

Tulajdonképpen eddig kétszer találkoztunk a munkán kívül, így korai lenne kapcsolatról beszélni.

Maradjunk annyiban, hogy ismerkedési fázisban vagyunk”- árulta el Király Viktor.  

Megkerestük Nagy Rékát is, aki szintén röviden kommentálta a hírt.

"Sejtettem, hogy nem maradhat sokáig titokban, hogy ismerkedünk Viktorral, bár reméltem, hogy egy ideig még megőrizhetjük ezt magunknak. De, ha már így alakult, nem tagadom, hogy valamivel több van köztünk puszta barátságnál.

Ugyanakkor korai lenne még bármit kijelenteni, hiszen a dolgok elején járunk. Megvan a szimpátia..."

-mondta a Warm up műsorvezetője.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka