Létrehozva: 2016.07.23.

Kiderült a sokkoló igazság a müncheni mészárosról

A rendõrség tájékoztatója összefoglalt mindent, amit tudni kell a pénteken lövöldözõ fegyveresrõl.

A rendőrség sajtótájékoztatója összefoglalta mindazt, amit fontos tudni a pénteki, müncheni lövöldözés elkövetőjéről.

A fegyveres egy 18 éves német-iráni állampolgárságú fiatal volt. Korábban depresszióval kezelték, 300 lövedékkel volt felfegyverkezve, tehát még ennél is sokkal nagyobb vérengzésre készült. Otthonában több olyan cikket is találtak, mely diákok által elkövetett tömeggyilkosságokról szól, de a bűnügyi nyilvántartásokban csak sértettként szerepelt (egyszer megverték, egyszer pedig kirabolták.)

Az áldozatok nagyrészt fiatalok voltak, 7 tizenéves is van közöttük. A jelek szerint egy feltört Facebook-oldalon keresztül ingyen ételt ígért az embereknek a gyorsétteremben, így csalta a helyszínre az áldozatokat, akikre azután rázárta az ajtót. Egy fiatal lány nevében írta az üzenetet.

Osztálytársai nem kedvelték, gyakran bántották és gúnyolták őt, szüleit egyelőre még kihallgatják. Münchenben született és ott is nőtt fel, nem hozható kapcsolatba terrorszervezettel, a rendőrség szerint "klasszikus ámokfutásról" volt szó.

Erősen érdeklődött a tömeges mészárlással foglalkozó könyvek és történetek iránt. A jelek szerint leginkább a norvég Breivik volt rajongásának tárgya, aki öt évvel ezelőtt 77 ember halálát okozta.

Depressziójával korábban orvosi kezelés alatt is állt. Miután a lövöldözést követően a rendőrök üldözőbe vették, elmenekült a helyszínről. Amikor végül utolérték őt, végzett magával: fegyverével főbe lőtte magát.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek