Létrehozva: 2016.09.29.

Készülj: Lesújtó előrejelzést adott ki a meteorológia!

A hét vége felé többfelé mérhetünk 26-27 fokot, de a jövõ hét elején drasztikus lehûlésre kell számítani!

A kellemes vénasszonyok nyarának egy vasárnap délután érkező hidegfront vet véget. Az Időkép előrejelzése szerint Dunántúlon és északon néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de keleten, délkeleten még mindig mérhetünk majd 25 fok körüli maximumokat. A felhőzet fokozatosan megnövekszik, délután pedig

a Dunántúlon már csapadékra is számítani kell eső, záporok formájában, de helyenként az ég is megdörrenhet.

Az esti, éjszakai órákban a csapadékmező fokozatosan halad majd kelet felé. Délután északnyugaton már északnyugatira fordul a szél, mely megélénkül, helyenként megerősödik, majd este, éjjel egyre többfelé számíthatunk szélfordulásra, feltámadó légmozgásra.

A jövő hét első két napján erősen felhős, borult lesz felettünk az ég, ismétlődő esőre, záporokra is számítani kell. Az északi-északnyugati szél tovább erősödik, bár hétfőn még csak kevés helyen lehetnek viharos széllökések, kedden azonban kellemetlenül szeles lesz az idő az országban, a Dunántúlon a magasabban fekvő helyeken

akár 80 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak.

A lesújtó előrejelzés szerint a hőmérséklet jelentősen visszaesik, hétfőn 14-21 fok közötti értékeket mérhetünk, kedden pedig újra sokfelé hideg lesz a reggel, és napközben sem mérhetünk már 20 fokot, mindössze 13-18 fok közötti maximumokra van kilátás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!