Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.08.

Exkluzív: Újra megműtötték a sztárrendezőt

A Kossuth és Erkel Ferenc-díjas rendezõ-színigazgató csütörtökön esett át egy súlyos operáción, de már péntek reggel vidáman "száguldozott" mankóival a kórház folyosóin.

Kerényi Miklós Gábor lábába másik protézist tettek orvosai, hogy megőrizhesse fizikai állapotát. Ha nem feküdt volna kés alá, előbb utóbb biztosan kerekeszsékbe került volna, így azonban már kedden munkába áll imádott teátrumában.

"Tizenegy évvel ezelőtt kaptam csípőprotézist, majd két évvel ezelőtt a gerincemmel volt gond. Az utóbbi időben már fájt a lábam, és éreztem, hogy alábbhagyott a lendületem, így a műtét mellett döntöttem. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy kevesebb legyek, mert a fizikai leépülést sok esetben követi a szellemi is, és ennek még a gondolatától is rosszul vagyok.

Egyébként is nagyon sok dolgom van, szóval lábadozni sem nagyon akarok.

Jön a Notre Dame-i toronyőr és A sevillai borbély is a Szegedi Sazabadtéri Játékokon  így nincs idő arra, hogy sajnáljam magam…”

- jelentette ki Kerényi a %RIPOST% napilapnak.
 

"Hangody László és Merkely Béla fantasztikus munkát végzett. Gyakorlatilag már egy nappal a műtét után is igen ugrékony voltam, és ez napról napra javul. A mankó is csak a biztonság kedvéért kell. Azt kell mondjam, mára annyi fém van bennem, hogy gyakorlatilag egy kíborg vagyok!”

- mondta nevetve a rendező, aki még a műtőasztalon is vicceket mesélt, mielőtt elaltatták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be