
Úszólegendánk fotóját hiába keressük kedvenc édességünk csomagolásában. Kiderítettük, hogy miért nincs a kiválasztottak között az ötszörös olimpiai bajnok.
A magyar sport egyik élő legendája maradt ki a Túró Rudi és az olimpiai bizottság közös akciójából. Mint arról már beszámoltunk, a riói játékok előtt az édességek csomagolásaiba jelenleg is aktív, illetve egykori sportolók fényképeit rejtették el. Ezeket albumokba lehet gyűjteni - már akiket megtalálunk.
![]()
Korábban arról írtunk, hogy Hosszú Katinka nem adta nevét és fotóját a kezdeményezéshez, s Puskás Ferenc örökösei is úgy döntöttek, kimaradnának ebből. Noha nem kommunikálták, de feltehetően az indokolta döntésüket, hogy a MOB ingyen kérte a szívességet. A %RIPOST% egyik olvasója újabb nagy hiányzót szúrt ki.
![]()
Több tucat korábban elhunyt, illetve ma is élő legenda szerepel az albumban, az ötszörös olimpiai bajnok úszót, Egerszegi Krisztinát azonban hiába kerestük. Azt is megtudtuk, miért nincs "Egérke" a kiválasztottak között. Felhívtuk a legenda férjét, Vigassy Ádámot, aki tolmácsolta felesége indoklását, mely szerint
a Magyar Olimpiai Bizottság megkereste őt, ám nemet mondott a felkérésre.
![]()
A XX. század legjobb magyar sportolónőjének megválasztott Egerszegi 1996-os visszavonulása óta kerüli a nyilvánosságot. Férjével és három gyermekével boldog családi életet él.







