Létrehozva: 2016.04.24.

Hihetetlen! Holttestet találtak Lajcsiék!

Galambos Lajos élete olyan, mint egy kalandregény. Megjárta a börtönt most pedig könyvébõl derül ki, hogy egy alkalommal hullába botlott az országúton.

A lakodalmas zene koronázatlan királya, Lajcsi talán ezerszer is bejárta az országot haknizás közben. Így nem csoda, hogy átélt néhány kalandot. De ami azon az éjszakán történt vele, az túlmegy a képzelet határán. A most megjelent, Elfújom, az igazságot című botránykönyvében mindenese, Csaba meséli el a történetet.

"Emlékszem, a legdrámaibb az volt, amikor holttestet találtunk. Mentünk a töksötét országúton, egyszer csak átrepült mellettünk, kicsit előttünk egy autó. Nem sokkal arrébb az autótól pedig egy élettelen test.

Félreállta és szóltam, hogy – te, főnök, elröpült fölöttünk egy hulla! Erre te azt felelted, hogy ne marháskodjak, mert erre nincs idő. De én tovább győzködtelek, te pedig próbáltál megnyugtatni.

Kiszálltunk, levettük a pólónkat, és integettünk a közeledő autóknak, de azok nem álltak meg”- meséli a könyvben Csaba. Ami azonban ez után következett az maga volt a pokol, ráadásul majdnem az életükbe került.

"Úgy kellett félreugranunk. A szerencsétlen emberen ezután még átment egy teherautó és egy kamion is. Meg akartuk állítani a fazont, de nem sikerült. Ott mi is meghallhattunk volna, simán elüthetett volna minket is.”- áll a könyvben a tényleg döbbenetes sztori, melyhez foghatót szerencsére csak kevesen élnek át.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt