Létrehozva: 2016.01.15.

Hazaküldték az elgázolt fiatalt, mert lejárt az orvos munkaideje!

Pechjére este 7 után értek a rendelõintézetbe rokonai egy 19 éves budapesti fiatallal, akit elgázoltak a zebrán Nagytétényben. Törött lábát csak másnap reggel voltak hajlandóak nagy nehezen begipszelni...

Szerző Brenner Balázs

Kétségbeesetten keresi balesetének szemtanúit az a 19 éves budapesti fiatal, akit elgázolt egy autó Nagytétényben, a Tűzoltótorony melletti gyalogátkelőn. György, elmondása szerint, szabályosan haladt át hétfő este 18 óra után a zebrán, amikor hirtelen megjelent egy fehér autó és fékezés nélkül elütötte.

Bár a sofőr megkérdezte a fiatalt, minden rendben van-e, György a sokkhatástól képtelen volt válaszolni, az autós pedig elhajtott. Később a sérült fiút rokonai vitték a Káldor Adolf Szakorvosi Rendelőintézetbe, ismertebb nevén a Budafoki SZTK-ba, ahová este 7 óra után érkeztek meg.

Igazából alig akartak fogadni, nagy nehezen küldtek csak el röntgenre, amit az orvos meg sem nézett, mondván, hogy szerinte nincs törés

- elevenítette fel a történteket a %RIPOST%-nak György, akit szó szerint hazaküldtek a sebészetről, miután elütötte egy autó.

Az orvos azt mondta, hogy menjek vissza másnap, nincs ideje velem foglalkozni, mert lejárt a munkaideje. Borogatást és pihentetést javasolt a dagadt lábfejemre

- mesélte a fiatal, aki másnap reggel ugyancsak megjelent az SZTK-ban annál az orvosnál, aki előző este elküldte. Akkor azt mondta a doktor, hogy olyan jelentéktelen a lábfej törése, hogy nem is érdemes vele foglalkozni.

Végül mégis fekvőgipszet kaptam, ami most lötyög a lábamon, úgyhogy emiatt is vissza kell mennem

- panaszkodott a %RIPOST%-nak György, aki abban bízik, hogy végre befejeződik a napokig elhúzódó kórházi procedúra, és normális ellátást fog kapni.

A %RIPOST% természetesen megkereste az ügyben érintett intézményt, a Káldor Adolf Szakorvosi Rendelőintézetet is. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a beteg jogai és az orvosi titoktartás miatt a konkrét eset részleteiről nem tud tájékoztatást adni, de panasz esetén természetesen

kivizsgálják az ügyet,

amiről a páciens részletes beszámolót fog kapni.

Dr. Kiss Norbert általánosságban viszont elmondta, hogy vannak olyan orvosi esetek, melyeknél egy éjszakát vagy egy napot is kell várni, hogy egy esetleges javulás következtében a szakorvos a legjobb tudása szerint folytathassa a további kezeléseket.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

life.hu

Pucérruhában tündökölt Jennifer Lopez a MET-gálán

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-