Létrehozva: 2016.07.27.

Harminc éve titkolja első gyerekét a világhírű énekesnő

Úgy tûnik, bebizonyosodott a szóbeszéd, és a világsztár valóban anya lett hosszú évekkel ezelõtt. Kitálalt a volt férje!

A Michael Jackson megöléséért elítélt Conrad Murray nemcsak a Pop Királyáról vetett papírra kemény történeteket, hanem a családtagjairól is. Köztük Janet Jacksonról, akiről azt állítja a haláldoktor, hogy több mint harminc éve titkolja első gyerekét.

Murray története szerint Janet teherbe esett első férjétől, James DeBargétól, 1985-ös válásuk előtt nem sokkal. A picit az énekesnő meg is szülte, de erről maga az apa sem tudott. Ugyanis Janet a menedzsmentje tanácsára eltitkolta mind a terhességét, mind a babát, mert szerintük az anyaság ártott volna a karrierjének.

A kislányt egyik távoli rokona vette magához, és sajátjaként nevelte. Azonban néhány éve a már felnőtt lány jelentkezett apjánál. Mindezt DeBarge mondta el Murray-nek, amikor egy börtönben ültek 2012-ben. Sőt még egy levelet is írt neki a lánya jelentkezéséről, amit az egykori orvos nyilvánosságra is hozott.

Janet egyébként jelenleg várandós, de ezek szerint nem az első gyermekét hordja a szíve alatt.

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra