Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.30.

Harcolnak az orvosok a Barátok közt sztárjának lábáért

Tizenhárom hónappal azután, hogy Rékasi Károly motorbalesetet szenvedett, egyértelmûvé vált, hogy maradandó károsodással kell tovább élnie.

A súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly állapota már az orvosok szerint is kielégítő, fej-, boka- és medencesérülései viszonylag hamar meggyógyultak, de lábáért a mai napig harcolnak. A Barátok közt sztárja a történtek után korán munkába állt, saját bevallása szerint sem kímélte végtagját, ami újabb műtéteket eredményezett, ráadásul szervezetét több baktérium is megtámadta. A Bors szerint a sorozatos gyulladások nem múltak el következmények nélkül.

Végtagrövidülésem lett, de már megállt. Az orvosok szerint a szervezetem még ki tudja egyensúlyozni a rövidülést, és nem kell életem végéig mankóval járnom

– vallotta be pénteken a Class FM reggeli mű­sorában a színész.

Nem ülök többé motorra. Nem baj, ha fél órával később érek valahova. A szeretteimet sem szabad naponta sokkolni

– mondta a hallgatóknak Rékasi Károly.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek